Adrimanka 2013.02.16. 07:48

Démonok 2.

Alvásmentes övezet lettem. Pontosabban kevésalvós.

Ráfoghatnánk az egészet arra, hogy későn ettem és nehezet, de azt hiszem, egész mással függnek össze a dolgok.

Pocsék érzés, hogy nem tudlak megvédeni. Még álmomban sem. A saját családom és barátaim, ismerőseim előtt sem. 

Itthon sem tudom elűzni a munkahelyi gondjaid, és ettől haszontalannak érzem magam.

Tessék, rá is foghatjuk: megvan az eredmény: akut önbizalomhiányban szenvedek. 

Vagy csupán már elfogytak a szavak. Az elmúlt bő egy órában mást sem csináltam, csak járt az agyam. Ezer dolog is eszembe jutott. Kétségek, félelmek, az elmólt időszak rémálmaiból. Nem a félelmetes álmok miatt, hanem a nyomasztók miatt.

Amikbe ezer dolog blejátszik.

A saját félelmeim attól, hogy mi lesz, ha egyszer elmeséled nekik a múltadat.

Attól, hogy hogyan fog sikerülni a gyerkőcvállalás nekünk.

Attól, hogy Én meg fogok-e tudni küzdeni a Te démonjaiddal.

Hogy elég leszek-e valaha is ahhoz, hogy elfeledtessem a fájdalmaid.

Tudod, igazán keveset láttalak sírni. Titkos-titkolt könnycsepped csak akkor gördült végig arcodon, amikor a saját gyermekedről beszéltél. És van egy rossz hírem: Én sem tudok Neked olyan gyerkőcöt adni, aki genetikailag a Tiéd lenne. Erre még én is képtelen vagyok, bármennyire is szeretlek. És néha félek, hogy ez Neked nem igazán elég. A szívednek nem elég. És félek, hogy emiatt elveszíthetlek.

Az egészben ez a legrosszabb.

Nem a családom haragja vagy értetlensége, ha egyszer kiderülnek a dolgok, nem is az, hogy esetleg lurkó nélkül maradhatok, ha nem úgy jönnek össze a dolgaink, ahogy szeretnéd, hanem a legijesztőbb az, hogy elveszíthetlek.

Próbálok akkor sírni, amikor nem látod.

Melletted fekve, titokban, az éjjel közepén, vagy hajnalhasadtakor, miközben édesen szundikálsz a hálóban. Szerencsére ritkán fordulnak elő ilyen időszakok, de vannak. Sokszor nem tehetem fel a kérdéseimet, nem beszélhetem meg Veled a kételyeimet, gondolataimat. Mert sokat dolgoztál és fáradt vagy, és nem tehetem meg, hogy a nyűgösségedre rátegyek még egy adag gondolkodnivalót és problémát. Elég, ha azok a dolgok aggasztanak, amik benn történnek Veled, és az egyetlen dolog, amit Én adhatok, hogy biztonságot, nyugalmat, boldogságot teremtenek itthon Neked. Ezzel talán kikapcsolhatlak, kiegyensúlyozottabbá tehetlek. Márpedig ez nem megy úgy, ha még én is panaszkodom.

Adrimanka 2013.01.15. 19:59

20. nap

20 nap. Ennyi telt el azóta, hogy nekiindultunk a csomagokkal, és Hozzád költöztem.

Ebből 10 Marcsiékkal közösen telt, és igazából csak 10. napja vagyunk kettecskén.

10 nap.

Mivel is telt az első közös est? Sorompóemelgetéssel? :) Nem tudtad, mibe rángatlak bele.

Itt ülsz mögöttem, alig pár lépésre csupán, az asztalnál olvasol. Érdekes a könyv, én irigylem is most. 

Jó volna, ha lenne elég bátorságom most odamenni, és személyesen elmondani, mit érzek, ahelyett, hogy újra csak írok.

De nagyon belemerültél az olvasásba, és nem szívesen hagynád abba. Ezt tapasztaltam tegnap is. Alig láttalak, pedig ugyanazon lakásban voltunk. Igen, Neked is kell a kikapcsolódás, de akkor is nehéz volt Nekem. Tudom, hogy nem szereted, ha folyton rajtad lógok, és nem is akarlak kalitkába zárni, de nehéz néha messze lenni Tőled. Bár ez nem is igazi távolság.

Ma nem volt jó napom.

Valahogy nem sikerült igazán semmi. Már az ebédre főzött levest elrontottam. Aztán a vacsora is... Kösz, hogy megetted, bár ha nem lettél volna oly éhes, valószínűleg megmarad.

Nincs okom igazán elkenődni miatta,mégis....

Úgy szeretnék tökéletesebb lenni. Jobb a konyhában is, hogy megfeleljek az elvárásaidnak. Talán magam felé vagyok túl maximalista. A lehető legjobbat akarom adni Neked minden téren, és ez ma sem sikerült. Pedig igazából semmi dolgom nem volt ma, semmi produktív. Olyan elveszettnek érzem magam. Nem, nem is ez a jó szó. Olyan haszontalannak. Egész nap keményen dolgozol, én pedig még csak egy rendes vacsorát sem tudok összedobni Neked.

Megint előjött a hármas számú démon...

Talán elűzöm egyszer. Addig is odabújok Hozzád, Lovagom...

Adrimanka 2012.12.16. 22:56

Visszatérés

Rég nem voltam itt. Pontosabban nem posztoltam semmit; amit írtam, titok maradt.

Most itt az ideje újra kezdeni.

Az ok még számomra is hihetetlen: Menyasszony lettem.

Még nem hiszem el egészen. Nem hiszem, hogy rászolgáltam voltam, vagy megérdemelnék ennyi bizalmat. Még most is remeg a kezem, még nem tudom, sírjak-e a meghatottságtól, vagy nevessek. Pedig kerek 24 óra telt el a lánykérés óta.

És nem is a családom hozzáállása miatt. Előre kiszámolt, várt reakciókat kaptam, bármennyire fájt is egyik-másik, nem mutattam, és nem engedtem igazán közel a szívemhez.

Mert egyetlen dolog fontos: a Szívemnek Legkedvesebb Ember úgy döntött: az Ő szívének is én vagyok a legkedvesebb.

Álom.

Álom, amitől kissé félek saját magam miatt. Elég lesz számára az, amit én nyújthatok? Meg tudom Neki adni a lehető legjobbat?

Bő egy hónapja elvesztettem a lábam alól a talajt, hivatalosan is feladtam minden ide kötő szálat, és kissé elveszettnek éreztem magam, sodrodó falevélnek a viharban. Azóta minden perc csak egyre közelebb vitt hozzá, és ahogyan tudatosult az időpont, egyre nagyobb biztonságban éreztem magam, egyre nyugodtabb lettem. Meg sem fordult a fejemben, hogy tévedtem volna, vagy hibát követtem volna el. Mint amikor tudod, hogy ott vagy a Jóisten kezében, aki azt tehet Veled, amit akar, mégis tudod, hogy lehető legjobbat kapod tőle.

Én a lehető legtökéletesebbet kaptam. Számomra a legtökéletesebbet. És csak remélem, hogy én is a lehető legjobb leszek, lehetek a számára. 

10 órája megcsípte a karom a barátnőm. Még most is érzem, annyira fájt. Az ujjamat néztem, azon is a jelzést, a csillogó karikát a 3 kövecskével, és próbáltam elhinni, hogy igaz lehet, hogy nem csak álmodtam. 

Abban a másodpercben, abban az éles csippentésben fogtam fel igazán, hogy valóság volt.

Hogy az, akit öleltem, akit csókoltam, aki egy karnyújtásnyira, egy szívdobbanásnyira volt, tényleg azt szeretné, hogy Hozzá tartozzak.

Szeretlek, Kincs, és remélem ezerszer is visszatükrözhetem azt, amit Én kapok Tőled...

Előszó:

Egy barátnőm szokott meditálni, s az egyik alkalommal 2 dolog villant fel benne velem kapcsolatban. Az egyik, hogy azt várom, hogy valaki visszatartson. A másik az, hogy életem következő szakaszában (konkrétan Hollandiában) földbe fognak döngölni. Mindkettőben igaza van, az első mondatot majd később magyarázom meg, az utóbbit azonban most.

Eredetileg e válaszlevelet neki szántam, azonban az első néhány mondat után már tudtam, hogy Te is látni fogod, Neked is megmutatom. Talán a családomnak is szerettem volna magyarázkodni, bár ők nem fogják látni ezen irományt. Vannak benne nehéz mondatok, bár egyiknek sem bántás volt a célja. Próbáltam kicsit külső szemmel nézni mindazt ami közöttünk eddig történt, ami körülvett minket, engem. Azt írtam, ami a szívemen volt.

Szokás szerint csapongó, de a lényeget biztosan kihámozod belőle...

Földbedöngölés

- mert nullárol kezdek mindent.

- mert olyan emberhez költözöm, akivel összesen alig 20 napot töltöttem személyesen.

- mert el kell búcsúznom a gyerekeimtől, a szüleiktől, s mert a búcsúzás nem az én világom.

- mert darabokra fog törni a szívem minden búcsúöleléstől, könnytől, s nem csak néhány lesz belőle a család részéről, hanem ezer és ezer az ovisok miatt.

- mert olyan dolgokkal jellemez a családom, amiket nem gondoltam volna magamról, s még ha nem is igazak - minden valótlannak van valós alapja.

- mert lehet, hogy rosszul sülnek el a dolgok, ám erre épp akkora esély van, mint az ellentétére.

Földbedöngölés az odavezető út éppúgy, mint az ottani élet.

Újra fel kell magam építenem emberileg és szakmailag egyaránt.

Újra tanulok főzni, háztartást vezetni.

Újra tanulok együtt élni valakivel.

Újra tanulom a nyelvet, a szakmát.

Újra tanulok énekelni és verselni.

Újra tanulok számolni, euróval gondolkodni.

Újra tanulok vásárolni.

Újra tanulok hallgatni, és újra tanulok beszélgetni.

Újra tanulok nőnek lenni.

Újra tanulok kreatívnak lenni.

Újra tanulok díszíteni.

Újra tanulom az otthont otthonossá tenni.

Újra tanulom, hogyan kell kiállni a világ elé.

Meg kell tanulnom elfogadni, amit adnak.

Meg kell tanulnom elmondani, ami bánt, írás helyett beszélni.

Meg kell tanulnom, hogy a kritika nem bántás.

Meg kell tanulnom, hogy a kötözködés nem vitatkozás.

Meg kell tanulnom egy kisebb halom dolgot, és nem minden lesz könnyű és egyszerű.

Lehet, hogy nem Endre az igazi, a végleges, ám lehet, hogy mégis.

Amíg nem adok esélyt Nekünk, ez nem is fog kiderülni.

Fel lehet tenni ezernyi "Mi van, ha...?" kérdést és kételyt, de nem akarom így élni az életem.

Épp eleget éltem a félelmeimmel ahhoz, hogy már elég legyen belőlük.

Épp ott vagyok, ahol lennem kell. A mostani történések szükségesek ahhoz, hogy az legyek aki. Amikor fájni fog, fájjon. Valamiért ennek kell most lennie.

Hiszek benne, hogy a lehető legjobb módon fog történni minden.

Lesznek könnyek, ez kétségtelen. A kérdés csupán annyi, örömkönnyekből lesz-e annyi, hogy ellensúlyozzák a bánat perceit.

S hát azt sem szabad elfelejtenünk, hogy kettőn áll a vásár.

Kedvesnek tán nehezebb feladata is lesz, mint Nekem.

Hisz Ő fogad be.

Neki éppúgy meg kell tanulnia Velem élni, mint Nekem Vele. 

De megbeszéltük, hogy meg akarjuk próbálni. Meg szeretnénk ismerni a másikat mind jobban és jobban, mert az, amit eddig láttunk, épp elég bizalommal tölt el a másik iránt. Bizalommal és reménnyel.

Talán látjuk egymásban, ami belőlünk hiányzik. Vagy látjuk azt, milyen jót tud kihozni a másik léte belőlünk.

Talán az álmaink, a vágyaink közösek.

Sok apróság, ami arra sarkall, hogy szívünk hiányt szenvedjen a másik nélkül.

Volt idő, amikor az eszemre próbáltam hallgatni. Azt akartam, hogy valami visszatartson Tőle. Kézzelfogható dolgokat vettem sorra. Bizonyítani akartam, hogy minden kiszámítható.

De nem sikerült.

Mikor azt hittem, ismerem, meglepett valamivel. Egy mondattal, egy gondolattal, ami épp az elevenembe vágott, pedig 1300 km-re volt.

Túl racionális akartam lenni, kerülni akartam az utolsó kapcsolatom kudarcát és fájdalmait.Rettegtem, hogy újra összetörhetnek, ugyanúgy. De végiggondoltam a történéseket, a múltam. Végülis én döntöttem anno úgy, ahogy, vállaltam is a következményeit. Vállaltam az összetörtséget, a sírásokat, a kudarcot, a megaláztatást, a meghunyászkodást, a kiszolgáltatottságot.

Vállaltam, mert a régi jó dolgok már ezer éve ködbe vesztek. Mert az ember - legalábbis Én - hosszútávon nem élhet úgy, hogy nem érzi jól magát. Úgy érzem, mindent megtettem, ami Tőlem telt, hogy működjön a régi kapcsolat. Kitoltam a saját határaimat és igényeimet, félretettem magamat.

Nem működött, mégsem bánom. Kellett az a 4 év ahhoz, hogy a mai ÉN legyek. Igen fájt. De túl vagyok rajta. Régen túl.

Amíg rosszul éreztem magam miatta, el sem kezdtem ismerkedni. Nem lehetsz igazán önmagad, ha ilyen komoly dolgok visszahúznak.

Most egy komoly dolog repít előre.

Olyan bizalmat, szeretetet, bátorítást és biztonságot kaptam, ami régen volt jelen az életemben.

Ajándék a szeme, a hangja, a szíve.

Egy kívülállónak ezek nem fontosak. De Nekem azok.

Érezted valaha, hogy valakinek csupán a hangjától jól érzed magad?

Nem is egyszerűen jól, hanem minden  rendben lévőnek tűnik.

Nem attól, amit mond, hanem attól, hogy hallod.

Átélted már, hogy ez a hang ráadásképp még egyenesen, őszintén és találón beszél? Mert az övé ilyen. Ő ilyen.

Meg lehet magyarázni a szeretetet?

Nem misztifikálom túl Őt. Éppoly tökéletlen, mint Én is vagyok. Nincsenek hiba nélkül való emberek, ám negatívumot ezret is lehet találni bárkiben. Tudod: "Az vesse rá az első követ, aki sohasem vétkezett."

Te mit tartasz fontosnak?

A múltat? A jelent vagy a jövőt?

Azt, ami tegnap volt, vagy azt, ami lehet?

Én megpróbálok a mának élni.

És a szívemre hallgatok.

"Ha így lesz..." - megoldom. "Ha úgy lesz..." - megoldom.

Miért vagyok ilyen bátor?

Van valaki, aki miatt érdemes félretenni a bizonytalanságaim, a félelmeim. Akinek hasonlóan dobog a szíve, mint az enyém. Akivel hamar otthon éreztem magam.

Akit úgy szeretek, ahogyan van.

Földbe döngölnek,?

Ezer dolog ezerszer is.

Képes leszek felállni?

Nagy valószínűséggel igen.

Jelen pillanatban úgy érzem, képes vagyok elfogadni, elviselni, bármit hoz is a jövő. Addig is élem a mát, és mosolygok. Csupáncsak azért, mert így máris eggyel több pozitív dolog vesz körül.

Adrimanka 2012.11.09. 21:32

...

aranyos_1352493125.jpg_400x464

Egyetlen Kincs!

Átírom ide azt a kézzel írt levélkét, amit éjjel körmöltem, az adja a legtisztább képet a tegnapról.
Eredetileg egy egyszerű elküldetlen levél lett volna, csak írni akartam anélkül, hogy blogoltam volna. Még csak postára sem szaladtam volna vele, de végül mégis kiadom Neked.
Látod, egyszerűen ellenállhatatlan vagy! :)

Apropó blog:
Egy ideig mellőzöm. Újra láthatóvá teszek néhány bejegyzést, de most nem írok frisseket. Illetve ha írok is, azok magánmegtekintésre lesznek. Jelenleg úgy érzem, túl sok dolgot adtam ki magamról, nagyon sok sebezhető felületemet mutattam meg Neked, és emiatt kissé megijedtem.

No mindegy, ezen nekem egyedül kell túllendülnöm.

Most következzék az "elküldetlen levél":

"Fáradt vagyok, Kincs.

Fáradt, szomorú, kissé reményvesztett, negatívba hajló.
Megint támadnak a kétségbe hajló gondolatok, s most késve és kevéssé tudom elűzni őket.

Nem érzem, hogy elég erős lennék költözni. Pillanatnyi megingás, tudom.

Az elmúlt hónapokban, mióta tudom, hogy megyek, lassan elbúcsúztam a családomtól, megszoktam a gondolatát, hogy nem lesznek karnyújtásnyira.
Ma újabb hatalmas lépést tettem, felmondtam a munkahelyemen, felrúgtam az utolsó stabil pontot, ami ideköt.
Boldognak kéne lennem, de most rengeteg dolog félelmetesnek tűnik. Most felhívnálak, csak hogy halljam a hangod kicsinyt, de nem tehetem. 23 óra 12 perc van. Aludnom kéne, de nem tudok, Téged viszont nem kelthetlek fel.

Előttem van a kép, ahogy Marcsi hiányolta Bencét a szegedi halászcsárdában, s magamat látom a húgodban. Én most épp úgy össze vagyok törve.
Feszült vagyok, könnyek homályosítják a szemem, szipogok.
Megint "Ha"-val kezdődő mondatok jutnak eszembe, s ez nem tetszik. El kell zavarnom őket.

Fázom.
El kell kergetnem a rémeket.
Behunyom a szemem, és ide képzellek. Meleg a mellkasod. Egy percre felszisszenve elhúzódsz hidegségem elől, de aztán óvatosan átölelsz, lassan dörzsölgetve melegítesz.
Máris jobb.
Hozzád bújok.
Élvezem a közelséged.
Már oldódik a feszültség, nem oly görcsös ökölbe szorult kezem.
Ide képzelem az illatod.
Álladat kobakom tetején.
Szuszogásod, ölelésed.

Hamarosan jobban leszek, ígérem.


Bp. 2012. november 5."



Tegnap egyetlen, lényegtelen mondatod esett fájón, pedig tudom, hogy szavaidat nem bántásnak szántad. Épp azért búcsúztam el, fejeztem be a beszélgetést, mert ha nem teszem, megsértődtem volna. Ugyanis régen azt tettem volna. Elhitettem magammal, hogy szándékosan bántanak engem, így védekezésként rögvest visszatámadtam szavaimmal.
El akartam kerülni a Veled való veszekedést, hiszen az agyammal tudtam, hogy csupán viccelődsz, a szívemnek/lelkemnek azonban rosszul esett, amit hallott. Fáradt és instabil voltam, s nem tudtam jó helyen kezelni, jó helyre raktározni a mondataid.

Sajnálom, ha ezzel megbántottalak. Szóban nehezen kommunikálok, talán mert félek a reakcióktól. Ennek is van története, talán le is írtam egyszer, ha nem, alkalomadtán elmesélem.

Szeretlek Kincs.

Néha megrettenek ugyan, és hallgatok róla, s ilyenkor Neked van nehezebb dolgod, azt hiszem.
Hidd el, a hiba nem Benned, hanem Bennem van.




Adri, az egészen picinyke csillag

Adrimanka 2012.11.06. 22:29

Álom

Azt hiszem, tartozom ezen bejegyzéssel. 

Bár olvastad már a korábbi blogrészleteket, leveleket, így alapvetően tisztában vagy az álmaimmal.

Az is igaz azonban, hogy nemigen voltam konkrét. Vagyis igazán kevés esetben mertem nyíltan is leírni, kimondani, mi az, amit igazán szeretnék. 

Félek kimondani, félek szavakba önteni, mert sebezhetővé válok tőle. 

Tudod, ez igazán nehéz dolog számomra. Nem az érzések miatt, hanem Kiscsillag babonasága miatt. Fél, ha elszólja magát, ha elmondja, mit szeretne, az füstté válik és elillan.

És nem akarja, hogy ezen álmok eltűnjenek. Valóra szeretné váltani őket.

És épp ezért Kiscsillag most behunyja a szemét, felköti a képzeletbeli sálat a szemére, hogy - mint a gyerekek - azt képzelhesse, ha ő nem lát, őt sem látják, s nem eshet bántódása. S Kiscsillag kinyitja a száját, s mesél arról, miről álmodik titokban, a szíve mélyén.

Kiscsillag arról álmodik, hogy lefekvéskor védőn fondódik köré a Hold fiának karja.

Kiscsillag arról álmodik, hogy akármikor riadjon is fel, ott lesz a Hold biztonságos árnya.

Kiscsillag arról álmodik, hogy mikor kinyitja a szemét reggel, ott szuszog mellette a Kincse.

Kiscsillag arról álmodik, hogy láthat Téged megöregedni.

Kiscsillag feleség szeretne lenni. Nem csak úgy általában valakié, hanem Kincs felesége szeretne lenni. Hallgatni szeretné a szuszogását minden reggel, ölbe szeretné vonni a fejét filmnézéskor, hozzá szeretne bújni a déli szunyókáláskor. Vele szeretne biciklizni és sétálni, Őt szeretné nézni, ölelni hosszú-hosszú ideig. Kincset szeretné hazavárni minden munkanap után, Őt szeretné apukának a gyerkőceik mellé. Vele szeretné próbálgatni a határait az érzékek birodalmában, és vele szeretné ezerszer is átlépni az államhatárokat.

-------

És Kiscsillag bolond. Napok óta ül ezen bejegyzés fölött, és azon gondolkodik, nyilvánossá merje-e tenni.

Félek. Igazán félek. Mi történik, amikor elárulom Neked? Kinevetsz majd, vagy csak mosolyogsz? Elnéző leszel ("Naiv lányka!..."), vagy büszke? Elkomorulsz tán? Esetleg megijedsz vagy visszahőkölsz?

Kíváncsi voltál az álmaimra. Egy részét megosztottam Veled. Rád kell bíznom, mit kezdesz velük.

Álmokat kérdeztél, azokat kaptál.

Hogy mit hoz a jövő? Kérdés. Még ismerkedünk, nemdebár? - Ó, mekkora kamu és terelés ez az utóbbi sor, máris zárkózik be a szívem, hogy védekezhessen. Kibúvókat keres Neked, s magának is...

Adrimanka 2012.11.05. 17:55

Idézet 2

Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik.

Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót. Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra.

Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.
(Gary Chapman: Egymásra hangolva )

Adrimanka 2012.11.04. 21:14

Idézet

Ha veszítettél már el valakit, akkor tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted őt a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy nincs többé. Amikor ott maradtál kifosztva, egyedül. A hiányban döbbensz rá, mennyire szeretted. Utólag. És jönnek az emlékek... A hiány fájdalmas érzésével visszanézve látod meg a múltadat, s azt kiáltod: Nem láttam, milyen kincset szórok szét... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet. Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani. (Müller Péter)

Adrimanka 2012.11.04. 10:06

R 07-06-01

gondolom azota mar tudod, hogy ujhagymanak hivjak azt a zsenge hagymat, amirol beszeltel. :)

nem hallatszik rajtad a 10 kinn toltott ev. nincs akcentusod, maximum abbol lehet eszrevenni, hogy kinn elsz, hogy a szakmai szavak nem jutnak eszedbe magyarul. de meg ezt is be lehetne tudni a munkadnak.

fura belegondolni, hogy fiatalabb voltal, mint en, amikor belevagtal egy ekkora valtoztatasba az eleted foyasaban. bar ebben a korban igazan kalandvagyo az ember. nezzuk csak, mit csinaltam en 25 evesen? a nemetorszagi au-pairkedes utan egy fitnessterem gyerekmegorzojeben dolgoztam, s mar kezdtem kihasznalni az ottani lehetosegeket: be-bealltam edzeni, tudatosan mozogni. s hol voltam 10 eve?  elkezdtem koptatni a foiskola padjat, nagyon szerettem a pedagogiat es a gyakorlati orakat, kevesse a pszichologiai szakkifejezeseket, s kifejezetten utaltam a filozofiat, mert a tanar nem tudta szamomra erthetoen elmagyarazni a dolgokat, ellenben valaszolni sem tudott a kerdeseimre. pontosabban valaszkent onmagat ismetelte.

rengeteget valtozik az ember az evek alatt. olyan dolgokba vag bele, melyekben sosem hitt, melyeket sosem remelt. lehetetlennek tuno lehetosegeket kap, el meg, es hagy ki. sodrodik, amikor kapaszkodni probal, es kapaszkodik, amikor mar nem remelt biztos pontot. 

szazszor is elgondolkozik az elet nagy kerdesein, es mindannyiszor kepes maskepp megmagyarazni azokat.

almatlan ejszakak. hol nemi zaj nem hagy aludni, hol a gondolatok zakatolnak a buksiban. neha kesergesek, neha csak a munka. mindig bevalo megoldas nincs. hol az olvasas segit, hol a friss levego, maskor pedig az, ha masfele gondolatokkal foglalom le amugy is nyuzsgo agytekervenyeim.  egy oleles, a kedves jelenlete sem kizaro ok. talan csak a megnyugvas-kereses. kerdes, miben lehet megtalalni...

Nem tudok aludni


Járkáltam egy ideig a kertben, most végre szépen süt a Nap, főztem kávét, hoztam be tavaszi hagymát. Gőzöm nincs magyarul hogy hívják hivatalosan, mert nem snidling, de gyenge kicsi és vékony. Az íze azért jó..:)

Kifizettem a tavaszi tetőjavítást, na ez meg rábaszás. 454 euró volt az hogy kicseréltek 40 darab cserepet. Ráadásul, mivel a tető fekete cserepes, csak másodkezű cserép volt ami passzolt. Elpöcsöltek vele 1 óra hosszát, és majd 300 euro a munka díj. Na édesanya, miért mondtad hogy tanuljak rendesen, hogy boldoguljak ez életben?! Mentem vóna tetőfedőnek és 150 euro lenne az órabérem. Oké lejön a kiszállás, meg az hogy elmentek a cserepekért, de legalább 100 euro az ami tisztán a munkabér, még ha adózik is, akkor is, én egy nap alatt keresek ennyit. Más kérdés hogy akarnék-e a tetőn mászkálni egész nap esőben szélben. Nem.

Szóval itt ülök, és kortyolom a kávét, amit édesítőtablettékkal iszok, és nem bocsánatos bűn cukrot rakni bele, és nem tudok aludni. Pedig félkilencig alduhattam volna.

Ennek az egész beírásnak sincs semmi értelme. Kimegyek inkább a kertbe élvezni a napsütést egy kicsit. Méghogy gondolat! Ezt csak viccenek raktam bele...

Adrimanka 2012.11.04. 01:03

Gyémánt

Kristályokról beszélgettünk ma, drágakövekről. Azt hitted, félreértem a helyzetet, pedig nem.

Tudod, a tündérmesékről már rég tudom, hogy azok csupán mesék.

Kiscsillag egy piciny titkos része még hinni akar bennük, de már régóta nem álmodozik. (Pontosabban nagyon-nagyon sokáig nem álmodozott.) Sőt mi több, tereli a témát. Tereli saját maga elől is. 

Kiscsillag olyan típusú ember, akinek mindene a családja. Gyerekkorától kezdve. Az otthoni boldogság és kiegyensúlyozottság, a biztonságos családi tűzhely jelenti számára az életet. Nem vágyik sokra, nem akar és akart sosem ezen alapnál többet, de nem jött össze neki. Az álmai szertefoszlottak szülei első komolyabb veszekedésénél, majd a válásuk után végleg. Akkor még azt hitte, ha ő nem is kaphatja meg a biztonságot, még meg tudja teremteni azoknak, akiket szeret. Meg tudja teremteni tizenévesen is, kamaszfejjel, így hát felnőtt. 14 évesen.

Lemondott a fagyijáról, lemondott a szabadidejéről, félretette az álmait. Félretette saját magát. Nem számított többé, hogy neki mi a jó, ő mit "nyerhet". Azt akarta, hogy a számára elképzelhető legrosszabb helyzetből a legjobbat hozza ki. Megteremtse az illúzióját annak, ami nem vehette körül. Nemcsak magának, hanem a testvéreinek is. El akarta hitetni a környezetével, hogy így is minden jó és működőképes, hogy flottul mennek a dolgok. Nagyon sokáig ment is neki. Senki nem vette észre bánatát, senki nem tudta, hogy éjszakánként könnyekkel áztatja párnáját. Sírása hangjait plüssállatai ölelésébe fojtotta.

A könnyeivel együtt lassan elengedte gyermekkora habos-babos álmait a romantikus lánykérésről, fehér ruháról, gyűrűről, férjről, gyerkőcökről. Ha reménykedni támadt kedve, átment a legjobb gimis barátnőjéhez, alkalomadtán velük is vacsorázott, és kívülállóként szemlélte a majdnem tökéletes családmodellt.

Aztán hazament, és folytatta az életét, elfogadva, hogy a mesék nem a Kiscsillag-fajta emberek életében válnak valóra.



Teltek az évek, Littlestar a családjáért élt, naivan hitte minden bántásuk után is, hogy "nem tudják, mit cselekszenek". Mindig megbocsátott, mindig bepalizható volt. A végletekig bízott magában, bízott abban, hogy elég lesz ő, egyedül, hogy mindent jóvá tegyen. Mások hibáit is ő akarta kijavítani.



Aztán Kleinster felnőtt. Már nem bízott az álmokban sem. Belement egy hosszú-hosszú kapcsolatba, ami egészen jól indult, de nem számított semmi komolyabbra. Mélyen a szívében már a legelején tudta, hogy elterelésnek jó ez a társas-élet. A kezdet kezdetén már kikötötte, hogy csak akkor lesz anya, ha feleség is lesz, mert tudta, hogy a srác irtózik a férjségtől. Így védte, és igazolta is magát ez a buta lányka. Komolyan vehette a kapcsolatot, megélhette minden örömével és bánatával együtt, mégis tudta, hogy nem fog igazi mély fájdalmat okozni, amikor vége lesz, mert kettőjüknek sosem volt esélyük arra, hogy beteljesedjenek a kislány régi-régi álmai. Így a bolond lány újra könnyedén félretette a vágyakat. Nem számított gyűrűre, nem számított fehér ruhára, nem tervezett babákat sem, tisztában volt vele, hogy nem ebben a kapcsolatban lesz teljes az élete. De vitte, ameddig tudta, tanult ezer dolgot, és mikor már nem bírt többet elviselni, megfelelő módon lépett. Kudarc volt megélni a szakítást? Igen. Mindig kudarc, ha az ember nem tud maximálisan teljesíteni. Mégis szükséges volt. Nemcsak a lezárás, hanem az előtte lévő bő 4 év is.



Ezt követően a lány lassan magára talált. S nemsokára más is meglelte őt. Piciny csillagocska lett belőle. Egy olyan hölgy, aki néha már mer álmodni, bár szégyelli az álmait, mert az álmok elhozták a félelem és a veszthetőség ízét. Mert elkezdett reménykedni. Mert olyan emberrel hozta össze a sors, akit férjnek és apának képzel. És ez botorság. Botorság ennyi idő, ennyi találkozás után. Tündéri, naiv álmok. NAIV ÁLMOK, egy gyermek képzelgései. S én régóta felnőtt vagyok.

Nem gondolok bele, mi lenne, ha. Nem akarok belegondolni. Ha megtenném, túlságosan beleélném magam, és nem akarom összetörni gyermekkorom ezen maradékát.

Így inkább terelem a témát. Nem hagyom, hogy eszembe jusson a gyűrű szócska, vagy bármely más, ezzel kapcsolatos dolog.

Amikor eljön az ideje, lesz lánykérés, leszek feleség és leszek anya is. Ha nem ez van kijelölve utamként, akkor egyik sem teljesül, de elmondhatom, hogy nem törtek össze az álmaim. Mert ezen vágyakat egyszer régen már nagyon mélyre száműztem magamban, és az évek során rájöttem, hogy tudok is élni nélkülük. Megmaradnak majd kósza gondolatoknak, aztán lassan átalakulnak.



No, ezt nevezik pozitív gondolkodásnak. (S én a magam megnyugtatására egyre gyakrabban igyekszem élni vele.)



Az ember sokmindent túlél. Mindent csak a megfelelő nézőpontból kell figyelnie. Jelenleg élvezem az életem minden percét, még a bánatosakat is, mert tudom, hogy ott vagy valahol. Gondolok a tegnapra, a mára, de nem tervezek 2 hónapnál előbbre. Sőt, igazából a holnapnál előbbre sem. Beszélek a távolabbi jövőről, de a szívem mindig csak a holnapot akarja túlélni. Éppen elég egyetlen napon agyalni. S így minden további nap a meglepetés erejét hordozza.

Igyekszem kizárni a rossz dolgokat, néha sikertelenül. Nagyjából tervezek hosszabb távra, de nem fixálok le magamban semmit. Megtanultam, hogy minden változik, akár egyetlen pillanat alatt is.

Vannak elképzeléseim, konkrét terveim és halovány gondolataim, de többségében rugalmas vagyok. Rugalmas vagyok, hogy ne törjek, hanem hajoljak, ha nagyobb vész ér.



Egyszerű csillagocska vagyok, (remélem) sztárallűrök nélkül, aki beéri egy őszinte kézfogással és mosollyal.

Gondolj csak bele: nem is illene hozzám paparazzi-had, fényes és feltűnő ruhák, cipők, ékszerek, hisz ezeket nem is tudnám értékelni. Én csak egy füvesasszony vagyok (lennék), akinek éppoly gyönyörű a katángkóró, mint a rózsa vagy a tulipán.

(Jó, elismerem, bonyolult is vagyok, és kötekedő is, és aggódós, és gyerekes, és sírós, és pocsék a memóriám is, valamint abszolút rossz helyre teszem az évszámokat, a történelmi eseményeket, az angol, német és holland szavakat, de ezek valójában rossz tulajdonságok, nem pedig sztárallűrök. :) )

Ez a Kiscsillag a Hold figyelmétől ragyog, nem a Nap gazdag sugaraitól. Nem is tudná kezelni annak hatalmas fénylését, mert a hideg éjszakához szokott, a távolhoz, ahol egyedül van, ahol neki kell megoldania mindent.

A gyöngéd Hold meg tudja neki tanítani, hogy az egyedüllét nem magány, s előbb utóbb a Kiscsillag is elfogadja, hogy a rávetülő fény nem bánt, nem árt, csak melegít, szeret.

Arra kérlek csupán Hold-uraság, hogy lassan engedd rám a Nap sugarait, ne vakítson el e hirtelen jött fényesség.

Távoli Csillag vagyok, aki nem érdemel több figyelmet, mint akármelyik földi halandó.



Mielőtt elcsépeltnek hangzana, máshogy fejezem ki az érzéseim egy részét. Nem ír le mindent, ami bennem van, de ez a mondat tán elég átfogó (és szentimentális) képet mutat rólam:

Ik hou van jou.



A.

Adrimanka 2012.10.28. 21:07

Vidítás

Drága Kincs!

Most én próbálok pozitív dolgokat sugallni, boldogan gondolkodni, hisz alig 2 hónap múlva újra a karjaidban lehetek, és nem engedlek el utána. Vágyom újra az érintésed, hogy mellettem szuszogj, hogy ott legyél, amikor hátranézek.

Hunyd be a szemed. Átölellek. Érzed?

Mellkasodra hajtom fejem.

Odabújok, szorosan.

Érzed, ugye? 

Képzeld oda a hajam illatát. A puha karjaim.

Érezd, hogy simogatom a kezed. El kell hessegetned ujjaim, mert a végén vörösre dörzsölném a mancsod.

Megyek is. Főzök egy finom, meleg teát, hogy felmelegítsen. Indulás előtt hajadba borzolok. Csak hogy láthassam, hogyan igazítod meg, arcoddal morcosságot színlelve. "Naaa..." - mondod. 

Én, itt, hallom a hangod. A fülemben cseng, mint ahogy az is, mikor dúdolsz vagy rövid nótába kezdesz. És mosolygok. Mert már látom is a csillogást a szemedben, s tudom, hogy sikerült elűznöm pár gonosz, komor felhőt.

Látod? Mi ketten, együtt legyőzünk minden nehézséget. S nem is kellettek kardok. Csupán az, amit Te irántam érzel, s Én Irántad.

Adrimanka 2012.10.24. 14:30

bucsuzas

kicsivel konnyebb volt, mint remeltem. segitett a level is, amit irtam. egesz keves volt a lanyos siras, ugye, kincs? szep tajakon gurul a vonat, most hagytuk el hengelot. minden sik es csupa zold. velem szemben egy nagymama sorolja unokajanak a soron kovetkezo allomasok neveit. ha jol ertettem, apeldoornnal szallnak le. orulok az ismeros neveknek. egy mukkot sem ertek a korulottem ulok beszedebol, am a velem szemben levo kijelzo nemi biztonsagot ad. amugy sem vagyok igazan elveszett. most ertunk be almeloba. a hangosbemondo egeszen erthetoen mondta a szoveget, s meg parszor ismetelni fog hasonlot a celomig, igy van eselyem megfejteni a szavakat. ketsegkivul sokat segitett, hogy viszonylag sok holland mondatot hallottam, igy mar nagyjabol el tudom kuloniteni a szavak egy reszet. s nekem ez mar sikerelmeny. meg nem ismerem fel, mi mit jelent, de a lassu beszedben mar felismerem a szavak elejet es veget.

golfpalya mellett megyunk el. vannak lelkes emberek most is, mindegyik lyuknal van 1-2 ember.

szerencsemre a szemben ulo nagyi igen lassan beszel, igy tole sokat tanulhatok. tobb szot ertek, például:  "nezd, jo gyors".

kozben megerkezett az ellenor. kedvesen kerdezte, hogy tudom-e, hogy at kell szallnom, de persze nem ertettem a holland mondatokat. remenykedem, hogy ha az elejetol odafigyeltem volna, sikerul megertenem. igy csak az angol megy. arra is ugyelnem kell, hogy megtanuljak hollandul visszakerdezni. erdekes modon a nemet jut eloszor eszembe, s igy akkor is angolul valaszolnak a hollandok, hiszen konnyen megy nekik az idegen nyelv. alstublieft. azt hiszem, ezt kene hasznalnom, ha nem ertek valamit. el kell kezdenem holland szavakkal gondolkodnom.

titkos adri a belsojeben tapsikol oromeben. megertette a kijelzon felbukkano mondatokat, miszerint a kovetkezo allomason ujabb kocsit csatlakoztatnak hozzank, s az a resz majd rotterdamba megy. s figyelni kell a szamokat, amik a kocsik elejen vannak kiirva, mert az alapjan tudhatom, jo kocsiban vagyok-e!  tussendeuren. utananezni! e szo mit jelent.

rossz hir: most az elobbi ferfihang helyett no volt a bemondo. egy mukkot sem ertettem...

ellenben talalkoztam a hetfeju sarkannyal. sajnos egy vagy tobb lovag mar levagta a fejeit, igy csak csonkan meredeztek e faszornyeteg nyakai az egnek. meg frissek a vagasok, talan a hetvegen tamadta meg a lovag ofensegesseget. a harc nyomai szembetunoek a barnava aszalodott es tuzes oszi szinekben ego kornyekbeli fakon.

jo kis kitekintes volt ez utobbi bejegyzes, csapongasaim kozben elotort nemileg regi koltoi venam. apropo! el ne felejtsem ide bejegyezni a blogba a versem, ami az ide tarto repules alatt szuletett! :)

eleg is mostanra az irasbol. inkabb figyelem az egyre gyakoribba valo csatornakat. egeszen nagy elet van igy fel harom magassagaban, apeldoornban! :) mosolygos napot! 

Adrimanka 2012.10.19. 06:04

ujra repulok

mondhatnam, hogy a boldogsagtol szarnyalok, de ez csak reszben igaz. bar a nagyobbik resz ennek koszonheto. a kisebbik, hogy hamarosan ujra gepre szallok, hogy a  vilag legfontosabb emberehez repulhessek. mondanam, hogy nem izgulok, de a gorcs ott van a pocimban most is. az arcomon azonban a multkori idegesseg helyett most csupan allando mosolygasok szinskalaja szalad at es at. az ok egyszeruen kitalalhato: szinte percek kerdese mar csak, hogy olelhesselek. 8 hetrol indultunk. 8 hosszu hete erintettem utoljara az arcod, csokoltam a szad, bujtam hozzad. epekedve vartam ujra e talalkozast, es aldom az eget, hogy eddig is minden nap hallhattalak, lathattalak. ertem, miert szulettek regen a gyors hazassagok nehany levelvaltas utan. romantikus enem remeli, hogy egy szerelmes urge talalta fel a skype-ot is, s nem ceges ugyek gyors elintezese miatt lett e nagyszeru talalmany. idonkent borzaszto nehez a tavolsag, maskor edes kin a varakozas. sajnalom, hogy elvesztettem koltoi venam. nem volt oly szepseges, mint a tied, de akadt valamicske, ami egesz turheto rimeket hozott elo belolem. most csak szavak vannak.

kincs.

elet.

mosoly.

orom.

vagy.

homlok.

s barmihez tudlak kotni, minden konnyeden az eszembe idez teged. tudom, tudom, az ember mindig csak azt veszi eszre mindenutt, ami igazan foglalkoztatja, de megmagyaraznad nekem, mit keresett egy holland collect feliratu, nem magyar kukasauto az ovodam mellett? :) no jo, nem esek tulzasokba, nem keresek egi jeleket mindenutt, csupan elvezem az elet minden veled toltott percet, s orulok, hogy ezek a percek orakka, napokka, s hetekke, honapokka nonek. tobbet csak remelek ennel...

Adrimanka 2012.10.15. 09:42

Ködszitálás

Gyér utánzata csupán a kinti pillangóesőnek, de jobb is így. Arra elég, hogy emlékeket idézzen, mégsem áztat el. Így melengetik a szívem a gondolatok, a percek és órák, melyeket Veled töltöttem. 4 nap múlva ilyenkor már ölellek.

Rég nem rosszak a nélküled töltött percek, mert mindig van mire várni, van mire készülni.

Néha úgy érzem, vissza kéne fognom a blogírást. Túl sok dolgot tudsz meg rólam. Nem tudom, más párkapcsolatban mi a szokás, mi az, amit a nők meg szoktak osztani a férfiakkal, és mi az, amiről csak a baratnő tudhat. Nem tudom, mire vagy és mire nem vagy kíváncsi velem kapcsolatban, és fura érzés, hogy annyira merek bízni magamban, hogy ennyi mindent leírok Neked. Lehet, hogy jó lett volna titokban naplót vezetnem. Néha Rádömlesztek mindent, és ilyenkor persze aggódom, hogy mi lesz, ha egyszer besokallsz tőle, tőlem.

Ám általában örülök, hogy ilyen szabad lehetek Melletted. Hogy én én lehetek, s csak remélem csupán, hogy ezt az érzést én is ki tudom hozni Belőled. Életem nagyobbik része rejtőzésből, mentegetőzésből, visszahúzódásból és bocsánatkérésből állt, s most egy új világ nyílik előttem. Veled.

Némileg összekaptunk ma (tegnap, vagy a minap, attól függ, mikor olvasod majd a bejegyzésem). Szememre vetetted, hogy túlzásokba esem, ami részben igaz, de olyan túlzó kifejezéseket használok, amiből tudható, hogy nem gondolom valósnak ezt a direkt túlzást. Említettem, hogy 186 dolgot szervezel a hétvégére, pedig "csupán" 4 féle programot említettél. Mégis megsértődtél a túlzásom miatt. Jó, lehet, hogy nem sértődtél, ám felkaptad a vizet. Miért?

A túlzásaim oka? Leginkább az, hogy pocsék memóriám titkolása végett így védekezem. Ritkán emlékszem konkrét adatokra (már a gimiben sem mentek a nagyobb mennyiségű évszám-megjegyzések), és ez igen kellemetlen tud lenni. Még melletted is, aki tökélyre fejlesztette az adatok megjegyzését. Sőt, így még nagyobb a saját kontrasztom. Egyszerűen cikinek érzem saját butaságom. Pedig nem is szólsz miatta. Ilyenkor próbálom "elviccelni" a dolgot ilyen szándékos túlmondásokkal. Ám látom, ez Téged zavar, így igyekszem ezen hibámat félretenni.

A másik konfliktuspont egy visszautalás volt a 2 hónappal ezelőtt történtekre. Honnan jött az utalás a barátok végiglátogatására? Miért jutott épp ez a mondat az eszembe? Nem tudom. Csapongani szoktak a gondolataim, néha olyan helyeken járnak egy-egy beszélgetés közben, ami másnak nemigen jutnak eszébe. Ebben az esetben épp egy 2 hónapos megjegyzés jutott eszembe, s újfent megmérgelődtél. Pedig  hasonló esetet hallgattam végig már Tőled. Beszélgetünk valamiről (pl. Szegeden is, Böbéékkel a sörözőben, éjszakai fürdés előtt), s hirtelen egész más témába csaptál bele. Akkor ezt szóvá is tettük, meg is beszéltük. Most hasonlót cselekedtem én is, s nem tudom, ez miért volt rossz.

Azért, mert a barátaidat említettem? Mert azt hiszed, hiányolom őket? Mert úgy véled, nem akarok kettesben lenni Veled?

Ha tudnád......

Minden vágyam Veled lenni, miközben rettentően félek, hogy ha igazán megismersz, elveszítelek.

Hogyan írjam le, hogy milyen vagyok? Hogyan írjam le, miért nem bízom magamban?

Olyan dolgokat teszel le elém csupán azzal, hogy vagy, amiről csak álmodtam, álmodni mertem egyszer régen. Itt vagy előttem tökéletesen a sebeiddel, a testeddel, a lelkeddel, és nem értem, miért én vagyok A Herceg választottja. Igen, elmondtad, leírtad. Ám én nem a Te szemeddel látom magam. Az én szemüvegem talán erősen torzít, ám félek, a tiéd túlságosan szépít.

No de most meg is állok. Nagy levegő. Bízom Benned és az ítéleteidben. Ha nem így lenne, nem mennék ki Hozzád. Szólni fogsz, ha sok vagyok, szólni akkor is, ha butaságokat beszélek. Őszinte leszel éppúgy, mint eddig is, így tudni fogom, ha bármi változik.

...

Egyszer majd elhiszem....

"Szeretetet lehet adni és lehet kapni, csak egyet nem lehet, szeretetet zsarolni. S ezt sokszor nem tudják azok, akik szeretetre éhesek. Vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legszerencsésebb és legtökéletesebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot, hogy könyörgéssel, támadással, váddal, vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni, de a szeretet szuverén." 
(Márai Sándor: Füveskönyv)

S mielőtt félreérted, már meg is magyarázom.

Próbálom mosolygós szemmel nézni a világot, és a HIÁNY szó rossz szó. Épp ezért nem szeretnélek hiányolni. Így bármely percben, mikor eszembe jutsz - és hidd el, elég sok időt elfoglalnak e gondolatok a napjaimból - , inkább elképzelem, hogy ott vagy Velem, és máris csillogni kezd a szemem. Elkezdek álmodozni arról, mi lesz, amikor Melletted leszek, s Te mellettem leszel. Amikor jöttem haza a busszal (s "meglepő" módon egész végig Egy Bizonyos Úriember járt az elmémben), az ablakon kinézve követtem figyelemmel az utat. Ezzel párhuzamosan elképzeltem, hogy végigsétálunk a Duna-parton, vagy elmegyünk Aquincumba, átbiciklizünk a Margit-szigeten, elhajózom Veled Pünkösdfürdőig.

Mindezeket nem kötelező megvalósítanunk, csak dolgok, gondolatok, amik könnyebbé teszik távolléted. 

Mert így ITT VAGY MINDIG.

Aggódtál, hogy nem lesz mellettem senki, ha pl. beteg leszek odakinn. Nem lesz ott a tesóm, hogy besegítsen. Bele sem gondoltál, hogy ott leszel Te, s nekem ennyi épp elég

Óóó. Most, így leírva látom csak, milyen félelmetes gondolat lehet ez Neked. Hiszen ez hatalmas felelősség. Én pedig nem szeretnék teher lenni.

Igen, egy darabig Te leszel az egyetlen támaszom, aki fizikailag közel van hozzám, de bízz bennem, kérlek, annyira, hogy elhidd, ezt nem fogom kihasználni, s ez épp elég lesz nekem. Hidd el, igyekszem a lehető legkevesebbet nyafogni, sokszor észre sem fogod venni, ha valami bánt engem. Nem azért, mert nem leszek őszinte, egyszerűen csak megtanultam, hogyan palástoljam a saját gondjaim, és sokszor még magam  is legyintek rájuk, nem veszem komolyan őket. Már ami a fizikális tüneteket illeti. Azt hiszem, a lelkieket úgysem fogom tudni elrejteni előled, ahhoz már túlságosan jól ismersz, és különben is: igen empatikus vagy. (Meg hát persze kevés dolog van, amit nem szeretnék elmondani Neked.) :) (De azért vannak még titkaim, amiket sokára, vagy egyáltalán nem fogsz megtudni rólam.) :)

Sokféle technikát tanultam az elmúlt 28 évben, amik erősnek mutatnak, vagy amiktől erősnek érzem magam. 

Szinte biztosra veheted, hogy lesznek gyenge pillanataim. Lesz, amikor jobban fog hiányozni a családom, vagy a régi életem, de ilyenkor épp elég lesz, hogy hazaérkeztedkor Hozzád bújhatok. Emlékszel? Épp a saját öleléseimtől, csókjaimtól, bújásaimatól, illetve ezek mennyiségétől féltettelek, féltelek Téged leginkább. Pontosan azért, mert én ebből töltekezem. Más talán vásárolni jár. Régen én az evésbe öltem bánom. Mostanra ezen vágy minimalizálódott, így maradt (lett helyette?) a testi kontaktus. Még nem vagyok (valószínűleg nem is leszek - bár ki tudja...) olyan szinten, mint Marcs, hogy gyakran hívnia kelljen Bencét, s csak a jelenlétében érzi jól magát.

Én egyelőre be tudom érni azzal, hogy magam elé képzelem mosolygós arcod, csillogó szemed, lelkes beszéded. Érintésed emlékét. S ennyi épp elég.

Hidd el: ÉRTÉKES EMBER VAGY! És ez a szó még meg sem közelíti azt, amit Nekem jelentesz. Szép, és humoros, és intelligens, és még rengeteget sorolhatnám az unalomig ismert dicshimnuszokat, de nem teszem.

Helyette egyetlen mondattal zárok, s remélem, hogy ezt elhiszed, és épp eleget mond: Kincs, TE vagy a szívem közepe.

Adrimanka 2012.10.08. 23:42

Kívánságra...

Drága Szívfoglaló!

Gondolom éppen ma - amikor nem is biztos, hogy beszélni fogunk - tehát épp ma nem fogsz rákukkantani a blogomra, pedig ezen új bejegyzést csak amiatt jegyzem, mert kérted.

Nem is tudom, hogyan kezdjek neki, bár ahogy magamat ismerem, mindjárt kisregény lesz belőle. :)

A kezdésekben (bármilyen téren) eddig nemigen voltam jó. És ez annyira elvette az önbizalmam, hogy a továbbiakban már nemis igen próbálkoztam, hiszen nem volt sikerélményem. Talán ezért nem tudok jól nyelveket beszélni sem. Úgy, ahogy értem, mit mondanak, de bizonytalan vagyok beszélni, hiszen mi lesz, ha nem értenek meg? Némi maximalizmus is belejátszik a dolgokba, szeretném a lehető legjobban mondani.

Kicsit félek a kinti munkába állásomtól, még egyszerű babysitterként is. Attól tartok, nehezen fogom megértetni magam a szülőkkel, hiszen jelenleg egyik nyelvet sem használom jól (vagy inkább egyáltalán nem használom) - a magyaron kívül. Igazából a kezdeti nehézségtől tartok: hogyan találok munkát úgy, hogy még csak meg sem tudok szólalni? Nem csak hollandul, hanem egyáltalán? Igen, ezért bíztatsz arra, hogy tanuljak előbb, s csak aztán álljak be a dolgozó nők sorába.

-------

Amikor ma munka után leszálltam a villamosról, már gondolatban fogalmaztam a következő blogbejegyzést: "Megyek hazafelé, s újfent az eszemben jársz..." - kezdődött volna, s már itt meg kellett állnom, mert rájöttem, hogy nem hazafelé tartok, mert nem vagy ott. Közel egy éve itt lakom, s most először éreztem azt, hogy nem helyénvaló azt mondanom: hazafelé tartok. Bolond, vagy szentimentális vagyok, ha azt mondom/írom, hogy a "Hazafelé" akkor lesz, amikor Veled megyek?

Most nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek, mindenesetre könnyes a szemem, miközben el-elmosolyodom. Egyrészt félek leírni minden szót, nem tudom, hol a tűrőképességed határa, mi az, ami még nem nyálas, nem túlzó, mert ez utóbbi mondatom is már-már szerelmes regénybe illő mondat, pedig csupán azt írtam le, amit érzek. Másrészt ott van, hogy egyre több dolgot merek vállalni melletted magamból. Illetve valahogy nem is igazán voltak titkaim előtted. Nagyon sok dolgot leírtam (kérve-kéretlen), s ezeket el is olvastad, nem nevettél ki miattuk, nem bántottál. Még nehezen tudom kezelni, hogy valaki nem kritizál minden megjegyzésemért.

Mert - mint nagyon jól észrevetted és megjegyezted - igen kritikus vagyok, az első dolgok egyike, hogy támadok, kritizálásommal "védekezek". Micsoda ellentmondás, ugye?

Talán a legidősebbek átka, hogy sosem lehetnek elég jók. Mindig jobban kell tudniuk mindent a tesóknál, nekik kell megmutatniuk, hogy erősek, okosak, szépek, szófogadók. Példának kell lenniük, pedig maguk is gyerekek, esendőséggel, hibákkal. Olyan hibákkal, amiket nem fogadnak el Tőlük, pedig ugyanúgy életkori sajátosság, mint bármelyik hasonkorúnál. Ezekből a kritikákból többet kaptam a kelleténél, olyan sokat, hogy előbb-utóbb saját személyiségembe is beépült. Amikor minden tettedre, mondatodra kritikát kapsz, két dolgot tehetsz: teljesen elzárkózol előle (becsukod a füled), vagy elhiszed, amit állít, és a sok bántás hatására felveszed a közönyösség álarcát, behódolsz a kritizálónak, sőt, átveszed a stílusát. Én ez utóbbit tettem. Valószínűleg ha lázadtam volna, nem ilyennek élem meg a kamaszkorom, én azonban a konfliktuskerülést választottam. Nem tudtam küzdeni olyan ellen, aki erősebb volt, akinek ki voltam szolgáltatva, akinek a szeretetére szükségem volt. És nagyon nehéz, ha ezt a szeretetet úgy mérik, hogy mennyire vagyok jókislány, s mennyire felelek meg az elvárásoknak.

Én - bizonyos szempontból - egyszerű - s emiatt nagyszerűen kihasználható - lélek vagyok. Képes vagyok - legalábbis voltam - egy mosolyért, egy ölelésért, egy csöppnyi érintésért lehozni a csillagokat az égről. Szó szerint. Semmi sem volt drága vagy lehetetlen azért cserébe, hogy egy egyszerű simogatást vagy kedves mondatot kapjak. S ennél nem kellett több a boldogságomhoz.

Ma sem kell több. Talán annyi változott csupán, hogy kezdek nem mindent feláldozni magamból bárkiért. Néha már magamra is gondolok, amikor engem hátrányosan érintenének a dolgok.

Az egyik fantasztikus dolog Melletted épp az, hogy nem érzem, hogy bármit is kötelességből kéne csinálnom. Hogy bármit is feláldoznék. 

Szabad vagyok VELED.

Nem lennék nélküled, mégsem érzem azt, hogy ez a "MI" kalitka vagy ketrec lenne. Tőled lesz egész az életem.

Így kérlek hidd el, bárhányszor kritizállak is, akármennyiszer hallod támadónak a hangom, szeretlek. Abban a pillanatban támadásommal csupán védekezem, többségében saját gondolataim ellen.

Adrimanka 2012.10.07. 08:09

István

Úgy döntöttem, külön bejegyzést nyitok neki a reakciós blog helyett.

Fura kettőség van bennem vele kapcsolatban. 

Egyrészt tudom a szerepét az életedben, amit nem tudok külön kezelni Tőled (a régi énedtől), másrészt azt is tudom, hogy nem ismétlődhet a dolog, mégis itt a féltékenység bennem. Talán azért, mert 5 olyan évet tölthetett Veled, amit én nem, amikor a legnehezebb volt Neked, amikor rengeteg változáson mentél keresztül lelkileg, és fáj, hogy ebből én kimaradtam, nem lehettem ott, és nem is sokat tudok róla. 

Igen, rengeteget meséltél Nekem. Sokkal többet, mint az emberek többségének, mégis tudom, hogy vannak még titkaid. Félek rájuk kérdezni, s nem azért, mert nem vagyok rájuk kíváncsi, hanem azért, mert tudom, hogy Neked ezzel fájdalmat, bánatot okozok. Tudom, a rossz emlékek bántók, de Hozzád bújva szeretnék erőt adni, hogy a szomorúságot letörölhessem az arcodról.

Bevallhatom: kissé tartok Istvántól. Mindent tud Rólad, amit én nem, és közel ugyanúgy szeret, mint Én. Jobban ismer, mint én valaha is foglak.

Oké, oké, más szempontok vannak most, de akkor is. A férfibarátságok végtelenek, és ha ilyen kríziseket is túlélt...

Ő az egyik legjobb barátod (ha nem a legjobb), és eszem ágában sincs közétek állni, vagy eltávolítani tőle. Egyszerűen csak próbálom meghatározni, hogy hol tudok magamnak ésszerű határt húzni. Próbállak újra szétválasztani a múltadtól, miközben meg szeretném ismerni azt is. Nem tudom, mi a megoldás. Talán most kicsit leállok a blogolvasással, csak új bejegyzést várok, hátha azt is írsz majd valamikor.

Igen, ez lesz a legésszerűbb. Akkor folytatni a reakciókat, amikor Veled, Melletted vagyok, hogy gyorsan elűzd az árnyaimat. Mert olyan kérdések merülnek fel, amikre egy hosszú nap után, ennyi munka és felelősség után már nehéz válaszolni. Hiszen az a célom, hogy a dolgos hétköznapok estéit vidámmá, felszabadulttá tegyem számodra, ne pedig borús gondolatokkal, kérdésekkel árasszalak el. Ennek egyetlen lehetősége tán, hogy akkor kérdezek, mikor Veled vagyok, és kipihent vagy. 

Mindenesetre köszönettel is tartozom neki, mert most már a szívemmel is tudom, milyen érzés az, amit én okoztam Neked azzal, hogy Robival is beszélgettem, találkoztam. Legalábbis gondolom, hogy ilyen pocsék érzés lehetett Neked. 

Szeretlek, ezen semmi nem változtat. A zöld szemű szörny árnyékát pedig messze űzöm, hisz az ég azért teremtette a csillagokat, hogy Hold ne legyen egyedül a sötét éjszakában. (Ter 1,16 - Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is)

(Bocs, a bibliai idézetért, még hétközben olvastam az egyik ovis továbbképzés kapcsán, s rögvest Te jutottál eszembe. Minden pillanatomba befurakszol, Kedves.)

"Vannak az életben pillanatok, amikor egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Vállalnod kell a felelősséget, egyedül, a magad erejéből. (Wass Albert)" - Ezt csinálom most. Helyre teszek magamban dolgokat. Nem tudsz segíteni, és azt sem tudom, egyáltalán jó dolog volt-e leírni Neked ezt. Félek, megint borongatom szíved. Ám őszinte szeretnék lenni, a továbbiakban is. Jogod van tudni, ennyi az egész. Így van esélyem arra, hogy megismerj.

A.

Goedemiddag Meneer Ruttkay!

Ik ga naar Nederland vrijdag, megentien oktober, om vijf over zes. Zullen we in Eindhoven een koffie drinken?

Ik ben heel spannend met jouw (kollegen?) kennis te maken.

Wat is Mark achternaam? Is zijn nationaliteit Nederlander? Is hij getrouwd? Waar wont hij? In Enschede?

Wat heeft jij aan om zaterdag? (Mit fogsz felvenni? - A jövő időt még nem tudom - sok más mellett.) Hebt jij een idea vor (ajándékról) to(?) Mark (Marknak)? Egyáltalán szokás vinni Hollandiában?)

Dit is mijn Nederlander-kennis. Samen kunnen (tudjuk?) we majd gyakorolni.

:):)

Drága Endrém!

Először is tisztáznunk kell egy óriási félreértést. Nem egy vagy a kincseim közül, hanem Te vagy maga A KINCS. Így, csupa nagybetűvel.

Számomra Te vagy Atlantisz, a Loch Nessi szörny, a Bermuda háromszög, a Kristálykoponya, Pandora szelencéje. Te vagy az, akit mindenki keres, de csak én találtam meg. Sokan látni vélnek tán, de csak nekem van szerencsém érinteni Téged, s csupán nekem van bizonyítékom arról, hogy létezel. Bizonyítja a szemem, a szívem, tapintásod emléke, a hangod, az írásod.

Örülök, hogy ez a Kincs mindent túlragyog az életemben. Fénylik a sötét árnyak között, hűt a melegben és melegít a hidegben. Elijeszti az ellenségeket, egyszerre Sárkány és Hős Lovag. Enyémnek érzem a Kisherceget és a Rókát, de nem feledem, hogy a Rózsára is ügyelnem kell. Itt van előttem Péter, Lukács, Lóri, Gábor és Tamás, s én egyszerre szeretnék lenni számukra Csutka, Judy, és a történet minden női szereplője.

Na jó, nem misztifikállak tovább. Inkább hallgatnám/olvasnám filozofálgatásod, borongásaid, örömeid, magasröptűséged, hiszen a Kiscsillagok számára a cseppet sem begyöpösödött, öregnek sem nevezhető urak szófordulatai egyáltalán nem bonyolultak vagy túlzóak. (Vagy ha mégis, azt úgysem vallják be. :D )

Ám vissza is térek leveledre. Már reggel benéztem a postaládába, bár tudtam, a postás még nem járt felénk. De éreztem, hogy délután már ott lesz. Jól indult a napom, lebegtem befelé a munkahelyemre, csak úgy ragyogtam az úton. Minden napom ilyen, amikor Rád gondolok. Már az emléked mosolyt csal az arcomra. S most itt van a kezemben a leveled is.

Minden beszélgetéssel, irománnyal közelebb kerülök Hozzád. A titkaimat megtudod az én leveleimből, blogomból. Sokkal többet tudsz Rólam, mint bárki más a világon. Tudom, lassan nyílok meg, de ez csupán azért van, mert még senki sem volt rám ennyire kíváncsi, s tán én sem akartam ily sok dolgot elmondani valakinek. Még én sem tudom, hol vannak a határaim, mit adhatok ki/mondhatok el magamról, s mit nem.

Részben szeretném, ha mindent tudnál Rólam, másrészt azonban félek, mit lépsz, ha nem tetszik, amit megtudsz, amit kérdezek, vagy amit kimondok. Mindegy. Úgyis hosszú távon fog kiderülni, mit szánt Nekünk a Sors.

Én következetesen Sorsnak hívom Istent. Nem azért, mert szégyellem a nevét, csupán azért, mert úgy gondolom, belőle egy van, és Ő ugyanaz, aki másnak Allah, Jehova és társai. Azzal, hogy Istennek szólítanám, egyetlen vallás mellé tenném le a voksom, pedig nem vallást pártolok, hanem hiszek az Ő létezésében. Nem is oly régen egyértelmű képem volt a kinézetéről, a lakhelyéről. (Szakállas-bajszos, 40-es évei végén járó pasi, aki a felhők tetjén ül.) Mára? Kortalan ember, se nem nőies, se nem férfias, és ott van mindenütt. A hatásodra már azt is fontolóra vettem, hogy tényleg nem irányít mindent mindig, ám ahhoz továbbra is tartom magam, hogy nem csupán a kezdetkor és a végidőben van ott, hanem megjelenik a köztes úton is, irányokat mutatva.

Azt nehezen értem, miért hagyja, hogy ilyen sok rossz dolog történejn, de elfogadom, hogy ezeknek is oka van. Végülis ha nem lenne rossz, nem lehetne mihez hasonlítani a jóságot sem.

Az engem ért gondokkal és bajokkal tán épp arra készített fel, hogy könnyedebben viseljek egy bekövetkező háborút. Vagy csupán szelidített, hogy ne egy Vad Csajt kapjál személyemben. Nem tudom.

Sokat gondolkodtam a korábbi kapcsolataidon. Pontosabban a lányokon, akikkel találkoztál, akiknek elárultad a titkaid. Azon gondolkodtam, hogyan kellett volna reagálnom. Nem tudom, mire számítottál, mit tapasztaltál a többiektől. Nem tudom, mit vártál volna Tőlem.

Néha félek, hogy túl sokat látsz belém, túl sok jót gondolsz Rólam. Pedig éppúgy vannak elviselhetetlen vagy bántó dolgaim, mint bárki másnak. Én is vagyok fáradt, nyűgös, a borongós hangulataim és lelki válságaim pedig már tapasztaltad is.

Ellenben az is tény, hogy nem kellenek nagy dolgok a boldogságomhoz. Elég a leveled első 3 szava: "Mosolyogva olvastam leveled...". Mert magam elé képzeltelek, s repesett a szívem, felfelé görbült a szám.

S idézhetnék még: "Odaülnék melléd, és a füledbe suttognám, hogy itt vagyok és várok Rád." - Elképzeltem e jelenetet. Magam előtt látom, hogy az összetolt gimis padok egyikére telepszel, és csak mosolyogva nézed az üvegezés kimenetelét, s máris boldogabb e kép, mint korábban volt.

Könnyedén bele tudlak illeszteni a múltamba s a jövőmbe is, bár ez utóbbit félek megtenni. Inkább a mának élek, az a biztos pont. Babonás vagyok, s Veled kapcsolatban nem a "ha", hanem az "amikor" szócskát szeretném használni. S mivel nem tudom, mit szólnál hozzá, inkább csak a jelenről beszélek. (Mint ahogy tettem ezt szerdán, mikor a saját gyerkőc téma került szóba. Oly szívesen beszélnék a miénkről, a mieinkről, de közben tudom, hogy botorság, annyira nem ismerjük egymást, annyi minden történhet még. De hagyjuk is...)

Szeretem, ahogy tervezel. Most is már 4-féle lehetőséged van erre a 6 napra, pedig azzal is beérném, ha csak otthon ülve sakkoznánk vagy filmet néznénk. Tényleg nem láttam sokat a Föld különböző pontjaiból, de Veled lenni épp elég ahhoz, hogy azt mondjam: Előttem, Velem van az egész világ! Nekem nem az számít, hol vagyok, hanem ez, hogy kivel. (De azt hiszem, ezt nem először írom le.)

Megint kezd hosszúra nyúlni a levelem. Papíralapon ez már a 4. oldal. Hiába, túl sok gondolatot szeretnék megosztani Veled.

Kismillió dologról kérdeznélek, amire még nem tudsz válaszolni. 

Van hír a papírokról? Hát a januári műtét? És novemberben is lesz vizsgálat. Mi lesz a költözéskor? Hova pakolhatok? Mit vigyek, vihetek?

A golf alapjai mennek már (biztos ott is vannak szakszavak)?

Nem, nem terelem el a témát könnyedebb hangvételűre. Mindig megfutamodom, most nem teszem. Maradok a költözésnél, a műtétnél.

Ugye mehetek Veled? Ott lehetek?

Tudom, hogy nem szereted, ha gyengének vagy elesettnek látnak, de nem tudnék otthon ülni nyugton, Nélküled. Persze ha ez lenne a kifejezett óhajod, megtenném. Ám remélem nem hagysz egyedül otthon aggódni.

Hány napot kell majd benn töltenünk? István hoz-visz majd minket, vagy Te vezetsz? (Most kezdtem el sajnálni, hogy nincs jogsim.)

Technikai kérdések tömkelege jönne elő a költözésről is, de nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Mint említettem, olyan még nem volt, hogy ennyi "saját élettel" rendelkeztem, s így mentem volna valakihez. Szokatlan megkérdezni, hogy van-e konyhai mérleged, hány polccal számolhatok a szekrényben, mi legyen a tésztákkal, konzervekkel, amiket én szeretek, de apuék nem esznek meg (kivihetem-e őket), és hasonlók.

Az egész amúgy is szokatlanul nagy előre-tervezés tőlem. 3 hónap van még addig. És nem tudom, nem vagyok-e túl gyors e pakolásban-listaírásban. Nem szeretnék az idegeidre menni, túl sok mindent kivinni, de azt sem tudom, mi az, ami hiányozna. Próbálok avval is számolni, hogy ne kelljen kint költened az én alapvető dolgaimra, mint pl. tusfürdő vagy sampon. Tudom, mind kicsinységek, de gyakorlatilag (írd és mondd) egy fillér nélkül fogok kimenni, mint írtam már korábban, nincsenek tartalékaim, így a mindennapokban halmozok fel, amit tudok. És az nem sok. Sajnálom, hogy ilyenekkel (is) terhellek.

Próbálok nem félve írni komoly témákról, hiszen valamikor ezt is fel kell hoznom. Részemről pocsék érzés, hogy ennyire függeni fogok Tőled. Úgy érzem, Rádakaszkodom, kihasznállak. Tán tizenéves korom közepén volt az utolsó olyan alkalom, hogy ennyire függtem bárkitől. Az biztos, hogy 18 évesen, amint főiskolára mentem, teljesen a magam lábára álltam. (Azóta is fizetem a Diákhitelt.) És most 1 szál hamuban sült pogácsával vágok neki a világnak. És utálom azt az érzést, hogy ezzel épp azt terhelem leginkább, akit a világon a legjobban szeretek.

Bepottyanok az életedbe, és hirtelen 1 helyett 2 embert kell eltartanod ugyanabból a pénzből. Valószínűleg pár hónapig még egyetlen eurót sem fogok tudni hozzátenni a közös életünkhöz.

Igyekszem hamar megtanulni a nyelvből annyit, hogy legalább alapszavakat megértve bármilyen munkát elvállalhassak.

Tudom, hogy szerinted a tanulmányaim sokkal fontosabbak, de közben azzal is tisztában vagyok, hogy Neked is vannak kiadásaid, megszokott dolgok, melyekről nehéz lemondani. Feltételezem, hogy a műtétsorozat sem kétfilléres dolog volt, mint ahogyan a gyógyszeres kiadások sem 10 forintba kerülnek. (Apropó! Van valami hír a biztosító kontra 3havi szuri ügyben?)

Ott van az autód is, s biztosan még millió és 1 terv, amiket most keresztülhúzok. Igen-igen, megint én akadékoskodom, pedig tudhatnám, hogy ezt is ezerszer végiggondoltad, A, B, C és D terveket és lehetőségeket állítottál. Ám én már csak ilyen aggódós maradok. Aggódós, és visszahúzódós, és másoknak jót akarós. Én szeretném a legkevesebb galibát okozni az életedben, s csak azt szeretném, hogy minden egyes velem töltött percben boldog legyél.

Szeretném elfeledtetni a munkahelyi gondjaid, a múltad árnyait, csupán azon önzőségből, mert szeretlek mosolyogni látni.

----

Megint nagyon elkanyarodtam az alaptémától. Hiszen ez egy válaszlevél, vagy mi a fene.

Hogy borongósságodhoz is hosszászóljak (Világvége2012; következő aranykor; háború):

     1., Szerintem sem lesz világvége az idén, erre még pár évszázadot (ezredet) várni kell.

     2., Úgy vélem, a következő aranykorra nem kell addig várni, míg elkezdődik a Földön kívüli világ valódi felfedezése és kolonizációja. Tény, hogy a válságnak nem mostanság lesz vége, de úgy vélem, hamarosan elkövetkezik egy nagyobb tudásalapú és tudományos fejlődés, ami kilendíti a gazdasági problémákból a különböző államokat. Leginkább azáltal, hogy más nézőpontokból kezdenek tekinteni az emberek a gondokra, és olyan megoldások felé kezdenek törekedni a nagyvállalatok is, melyek valóban hosszú távra kínálnak megoldásokat.

Egyszerűen toleránsabbak lesznek az emberek, és nem csak rövid távra akarnak gondolkozni, mert rájönnek, hogy meg lehet bízni a másik emberben is. (Vagy csupán én vagyok idealista, és hiszem el, hogy ez lehetséges.)

     3., Háború: Igazad van: "a háborúban is lehet találni örömöket és boldogságot, ha van valaki, akiért érdemes küzdeni." Már csak azért is, mert a háború alatt az ember a féltés miatt, a félelem miatt még inkább kifejezi, kimondja amit érez. Nehéz a harcokban, a küzdés idejében, de sokkal őszintébb is. (Bár nem tudom, én tudnék-e ennél is őszintébb lenni Veled. :) )

S most, hogy már eleget borongtunk közösen, kíváncsian várom a terveid arra a pár napra. Tippem van, de megígértem, hogy mindent Rád bízok, így nem is kérdezek semmit, hagyom magam meglepni! Ígérem, amíg mellettem leszel, mindennek fogok örülni. (Na jó, ha bunji jumpingolni akarnál Velem, lehet, hogy ez az öröm nem fog látszani az arcomon... :D )

----

Igen, észrevettem, hogy elég szilárd világképed van. Miben szeretsz hinni (Istenen kívül)? Csak hogy tudjam, melyik témát kerüljem el, nehogy véletlen kiábrándítsalak. (Ha most épp egyetlen sem jut eszedbe, Kedves Cseppet-sem-begyöpösödött és abszolút-nem-öregember, kérlek könyörülj rajtam, mikor ilyen témát érintek, és szimplán szólj, hogy: "Stipi-stop, én igenis hiszek a Húsvéti Nyusziban, és ha tovább folytatod ennek cáfolását, nagyon megharagszom!" - Próbálom majd leállítani a gondolataim és a szavaim. Néha csak azért érvelek dolgok mellett vagy ellen, mert oly vitára támad kedvem, ahol új szemléleteket ismerhetek meg.)

Mellesleg a magasröptűséged bármikor jöhet, a Kiscsillagok kifejezetten szeretik az ilyetén témamegbeszéléseket! :D

----

Vasalnod Neked nem kell. Remélem azonban, hogy ezen világnézeti kérdéseddel nem áll súlyos ellentétben, hogy Én néha szeretnék vasalni. (Apropó! Akad vasalód és vasalódeszkád, vagy itthon szerezzem be ezen kellékeket?)

(Itt eredetileg lett volna még egy oldalnyi iromány, de azt közben beleírtam az egyik blog-reakciódba, így itt nem ismétlem. Majd amikor lesz merszem azt megnyitni előtted, megtudod, mi maradt ki.)

Szeret, és folyton ölelne, bújna:

Kiscsillag Adri

Adrimanka 2012.10.02. 19:49

R 07-05-14

Próbálom elképzelni, mi játszódott le Benned e döntéshelyzetben. Átérezni valószínűleg sosem fogom tudni. Sokkal erősebb és határozottabb Isten-hittel rendelkezel, mint én, s így sokkal erősebbek lehettek a kételyeid is magadban, a lényedben, a kinézetedben. Mert egyrészt Isten mindenkit olyannak szeret, amilyen, másrészt viszont szándékosan teremtette az embert olyan külsőbe, amilyen lett. Vagy Ő is hibázhat? Esetleg mindez szándékos volt? Ez esetben mi a végső cél? Saját kitartásod erősítése, küzdőképességed határainak kitolása, vagy valami egyetemleges, univerzális? A többi embernek kell példát mutatnod? Megismertetni velük, hogy nem a külsőségek a fontosak, hanem a lélek? Nem attól vagy ember, hogy zöld a szemed, vagy sárga a bőröd, hanem attól, hogy ki vagy, és mit csinálsz a mindennapokban. Csak ezt sokan nehezen látják meg. Ha figyeled, a külsőségek korát éljük. Lehet, hogy az a küldetésed, hogy ezen változtass.

Mindenesetre Én így szeretlek Téged, ahogy vagy. Lehetnél 2 méter magas, szőke és kék szemű is, ha a lelked nem változna, akkor éppen így szeretnélek. Punktum.

Harcos lélek
 

Harcolok az Úrral nem érdekel hogy Isten
Én pedig csak egy kis ember
Tudom jól, hogy belőle jön minden
S ha türelmét elveszti egyszer
Habos felhőujjával
forró villám nyilával
dühöngő tenger morgással
kemény szikla szívvel
gonosz betegséggel
lélek elvesztéssel
könnytől fulladással
magányos halállal
halálba sírással
elpusztíthat engem.

Kérlek ne ölj meg Isten
Harcos lelkem, romlott
de szép, neked adom
legyen ajándékod.
Zuhanok, zuhanok!
Fogjatok meg angyalok,
óriás fehér szárnyatok
tárjátok ki fölém
hadd csüggjek egyszer még
a megbocsájtás ölén.

Még egyszer, mielőtt uratok
dühös végzet-tekintetében
végleg elveszek.
Még nem sírok.
Mert nem tudok.
De akarok.
És fogok.

És akkor vége lesz.
És talán kezdődik valami.
Talán nem. De ennek vége lesz.
Örökre.

2007
Holdfiú

Adrimanka 2012.10.02. 19:23

R 07-05-11

Az emberek igenis durvulnak, mert már nem a gyors halál a lényeg, hanem a hosszas kínzás. Akkor talán egyszerűbb, vagyis átláthatóbb, tisztább volt az élet és halál közti átmenet. Gyors és lényegretörő (leszámítva a boszorkányüldözéses kort, és az egyház klünböző "példát statuálunk bárkin bármikor bámiért bármivel" elveit).

"Szemet szemért, fogat fogért" - kezdődött a büntetéssorozat az ókorban, majd a düh mértékétől függően változott a bosszú is. Ma már a sunyiság jellemző, a lassú halál, mert attól hosszan szenvedsz, jobban fáj. Durva volt régen, látványra leginkább. Manapság azonban sokkal többet tudunk a szervek működéséről, és tisztában vagyunk vele, hogy mivel lehet a legtöbb fájdalmat okozni.

Hozzáteszem, ezen említett filmet igen rég láttam, nem is tudom, akkor végignéztem-e egyáltalán. (Ugye az Utolsó Mohikánról van szó?) Nem szoktam ilyen típusú filmeket nézni, egyik hibám, hogy abba is bele tudom látni a valóságot, amiről tudom, hogy csak megjátszott jelenet. Tudom, hogy ketchup fröcsköl, maszkok vagdalódnak, de képes vagyok elhinni, hogy mindez igaz. Mert amikor leülök filmet nézni, az nekem kikapcsolódás, és amikor kikapcsolódom, el akarom hinni, hogy a másik világ is igazi, csak nem velem történik. Újfent bonyolultul fogalmazok, ugye?

Tény, hogy más lett a világ. Melyik volt a jobb kor? Nehéz lenne meghatározni. Előnyei és hátrányai mindkettőnek egyformán vannak. Más volt az életre való berendezkedés, talán leginkább amiatt, hogy nem 70-80 év volt az átlagéletkor. Ha előre tudod, hogy 30-40 évig fogsz élni, sokkal hevesebben éled az életed, nem? Mert mindarra, amit meg szeretnél tapasztalni, sokkal kevesebb időd van. S ráadásul, amíg nem tanulsz, nem tudhatod, hogy a világ másmilyen is lehet. Így összegzésként azt mondanám: az életkor kitolódása és oktatás széleskörű elérhetősége tett minket mai - kevésbé durvának tűnő - emberekké. 

Szörnyű időket élünk?

Vége a mohikánnak. Nagyon szép képek, nagyon szép zene. Két szép férfi, és egy szép nő (nekem a szőke nem jön be).

Szívkivágás, csonkolás, átszúrás. Ez vajon tényleg így volt? Ennyire durvák voltak az emberek akkor? Akkor miért mondják, hogy egyre durvulunk? Nem igaz! Az emberek egyre emberségesebbek! Én legalábbis biztos nem tudnám valakienk átvágni a torkát, csak úgy szemrebbenés nélkül, akkoriban meg csak úgy lövöldözték meg szúrkálták, meg élve elégették egymást. Oké szemrebbenéssel se tudnám elvágni senki torkát. Máig emlékszek arra, hogy hogy hörögtek a tyúkok amikor nagyapa elvágta a torkukat, én meg tartottam őket, keservesen rugdalóztak egy ideig, meg pislogtak is. Nem sokszor fordult elő hogy én fogtam őket de volt ilyen. Az a legszarabb időszak benne amikor már nem lehet visszacsinálni, mert a kés már átvágta a torkát, de még él. Mint a hal, amit elkezdessz pucolni és akkor már pikkely nélkül elkezd ugrálni amikor vágod a fejét. Már nem lehet megmenteni, de még nem halott. Ezért én már elég rég óta először vágom le a fejét, és aztán kezdem pucolni. És szigorúan műanyag tálcán.

Na jó lehet hogy ha a helyzet úgy adná meg tudnám tenni. Ki tudja. Önvédelem. Á nem. vagy mégis...

Jó sok állatot láttam már kimúlni, mivel mindig is szerettem/tük begyűjteni a beteg/sérült/elárvult állatokat. Neveltünk mi kis vadnyulat (szemcseppentőből itta a cukrostejet és megmaradt), szemétből kihalszott két napos kutyakölyköt (ezeket könnyebb volt mert van nekik táppor lehet kapni a patikában), a Berci a macskagyilkos, egyébként nagyon batárságos kutyánk megajándékozott minket annak idején egy kismaccsal csak előtte nekicsapkodta a falnak úgyhogy fél szeme kinn volt a cicusnak amikor apa végül behozta (amit aztán ezerszer megbánt, mivel akármilyen hihetetlen megmaradt a macska és ő nagyon nem szereti őket). De aranyos vörös dög lett belőle. Na mindegy szóval csak arra akarok kilyukadni, hogy akkoriban (három-négyszáz évvel ezelőtt), az ilyen dolgok még eszükbe se jutottak az embereknek. Még a legjámborabb embernek is természetes volt, hogy az utcán akasztottak, égettek, meg vágták egymást. Az hogy egy állat elpusztult meg abszolút nem volt téma.

Persze lehet, hogy rosszul gondolom, most egy kicsit a film zárójelenetének (Csingacsgukk vs huron genyó harcos) csontreccsenéseinek hatása alatt vagyok.

Na félek ennek megint nincs sok alja... meg teteje se. Mindegy. Jó éjt.

Adrimanka 2012.10.02. 18:56

Félelmek

Újfent hullámzóak a kedélyek itthon, felém, az érzelmeket - pontosabban bizonytalanságokat illetően. Nemrég még bőszen állítottam: Nem tartok semmitől, boldogan megyek ki, s remélem a legjobbakat a kinntartózkodáskor. A tagmondat-sorozat második és harmadik felével nincs is gond, az első része lopakodott vissza életembe.

Mostanság meg-megcsapnak a friss félelmek. Amik leginkább abból adódnak, hogy megint nem bízom magamban. Hozzád képest unalmas vagyok, és ez nap-nap után kiderül. Mi van, ha nem fogsz tudni beszélgetni Velem, amikor nem csak 1-2 órát töltünk együtt? Ó, igen, lehet rajtam nevetni, és biztos mondok néha aranyos dolgokat, de elég lesz-e ez hosszabb távon is? Igen, én vagyok bolond, hogy ilyeneken gondolkodom. Bíznom kell abban, hogy mindketten a lehető legtöbb dolgot meg fogjuk tenni egymás boldogságáért. És ezek után el kell hinnem, hogy mi vagyunk egymás számára a megfelelőek. Ha pedig mégsem, akkor el kell fogadnom a dolgot, hiszen szeretlek, és azt szeretném, hogy Te boldog légy. Ha velem nem megy, majd valaki mással. És tudom, hogy ha így döntesz, azt is túl fogom élni, mert az emberek ritkán halnak bele abba, ha véget ér egy kapcsolatuk.

Sosem költöztem még így, félig a saját életemmel máshova. Eddig mindig csak lakó voltam valahol, ahol elkezdtem felépíteni a saját világom. Aztán ezek a dolgok valahogy megszakadtak. Zsoltnál is kettőnkben gondolkodtam, ám előbb-utóbb a "Mi"-ből "Én" lettem. Meg maradt "Ő". És ezt Veled nem szeretném eljátszani.

Szeretem ennek az Endre-Adri "Mi"-nek a gondolatát, az érzését, sokkal jobban, mint azt bárkinek is be merném vallani. Még tán Neked sem kellene róla tudnod. Annyira természetesen vagy jelen az életemben, a mindennapjaimban, mint nagyon kevesek. És borzasztóan fájna elveszíteni Téged.

Hülye félelmek a kiszámíthatatlan jövőtöl. Ami pont attól lesz kiszámíthatóbb, ha most Hozzád költözöm. Lakva ismerszik meg az ember, jól tudom, de bizonytalanságomban megint túlságosan fel akarok készülni valamire, ahelyett, hogy hagynám a sors kerekeit a maga útján haladni.

Majd elmúlik. Túlleszek ezen a hullámvölgyön hamarost. (Biztos a bioritmuson van a béka feneke alatt, meg a napkitörés is számít, meg az ősz, a közelgő tél, tavasz valamint nyár, és a bogarak is jobbról balra repültek... Mire is fogjam e negatívizmust? :D ) 

...

Egy rész nehezén már túllendültem. A tegnap este íródott mondatok ma este kiegészültek. Finomodtak talán, mert újra kiegyensúlyozottabb vagyok. Mert hiszem, hogy jó időben vagyok jó helyen, és jó emberekkel, emberrel hoz össze a sors, épp azzal, akivel együtt kell lennem. S tudom, nem szabad félnem, csak élveznem azt a rengeteg jóságot, amit elém tett az élet Személyedben. 

Adrimanka 2012.10.01. 18:39

R 07-05-09

Az apák nehéz természetűek tudnak lenni. Egyrészt a legjobbat szeretnék a gyereküknek, másrészt az első gyerkőcbe különösen sokat látnak bele, sokat várnak tőlük. Én már csak tudom, nálam ugyanez a helyzet. A kritika megvan a mai napig, és még csak alkohol sem kell hozzá. Bár tény, hogy sokat erősödtem az évek alatt, és ma már könnyebb elfogadnom olyannak őt, amilyen. Ennek ellenére még mindig nagyon tudnak fájni a szavai. Bármennyire is tudom a felnőtt eszemmel, hogy nem a bántás a célja, és ő nem fog változni, fáj, amit vagy ahogyan mondja.

Valahol mindig neki akartam megfelelni, az számított igazán, amit ő csinált. Amikor váltak, szóba került az is, hogy én apuval költözöm, annyira ragaszkodtam hozzá. Aztán mégsem mentem, talán jobb is volt így. 

Gyerekkorom legszebb emléke Vele kapcsolatban? Csak egyet szabad választanom? Talán a bohóckodós gitározásai. Nagyon gyerekes tudott lenni, a mai napig megvan ez az oldala, de közben egy nagyon szeszélyes személy is. Hamar megsértődik kiszámíthatatlan apróságokon, és akkor nem tudod semmivel kiengesztelni. Ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, tombolni is képes. Ha azt feltételezi valakiről, hogy tudnia kellene a választ a kérdésére, (mert már egyszer elmondta neki), akkor nem mond semmit, csak megsértődik. Közben pedig képes lehozni a csillagokat az égről bárkinek, akinek ez fontos, mindig mindenben számíthatsz rá, és ha adott egy feladat, nem ismer lehetetlent. Rettentő makacs, annak minden pozitívumával és negatívumával. Igazi kos. Nem is tudom, hogy jöhettek össze anyuval. Jó-jó, tudom, gyerekszerelem volt az övék, és ha nem jöttem volna én a képbe, hamar vége is lett volna, de nyilván ebbe a környezetbe kellett születnem. Rengeteg ideig vádoltam magam helyettük, miattuk is.

De ez egy másik történet. Emlékezzünk inkább Vukra, és arra, hogyan kapta el Tást, és szabadította ki később élete párját. :)

Vuk a kisróka


Volt szó itt az új Vuk animációról valamelyik blogban, és erről eszembe jutott egy csomó minden gyerekkoromból. Például apám, aki információim szeint nem olvassa a blogot, de lehet, hogy igen. Mindegy amit leírok az teljesen így gondolom, és igaz. Szóval édesapám. Nem volt mintaapa, sokkal több kritika jött tőle mint jó szó. Oké szinte csak kritika jött tőle, mindenről mindig, legalábbis velem kapcsolatban. Az hogy hogy futok, hogy nem sportolok eleget (én úszni jártam, soha nem szerettem a csoportos sportokat, így a kosarazás is nagyon hamar abbamaradt, ő meg nagy focista volt fiatalkorában), hogy nem tanulok jól, aztán amikor már jól tanultam akkor nem jobban... neki egyszerűen képtelenség megfelelni.

Azért vannak olyan pillantok a gyerekkoromban amikre érdemes emlékezni és vele kapcsolatosak. Ilyen például amikor Vukosat játszottunk. Megint csak nagyon kicsi lehettem, mert a régi lakásban volt, olyan öt éves körül vagy hat, és apa lett Karak, és voltam Vuk a hugom meg Vukrozi. Nem tudom hogy a Vukrozi honnan jött, mert a regényben nincs ilyen az tuti, de emlékszek, hogy rókavárat is építettünk párnákból, meg takarókból, és sálak voltak a farkaink, amiket a nadrágba tűrtünk. Mi voltunk a három róka. Ez nagyon megmaradt bennem. Kár hogy ezekből volt kevesebb és az alkoholból több.

Azért jó ember ő, csak van benne valami kényszer hogy bántson, kritizáljon. Ettől szenved ő is, mert mindenkit megsért maga körül, de ilyen a természete. Mint a skorpiónak.

süti beállítások módosítása