Töltődtél már fel a napsugártól?

Ülj ki egyszer a Kopaszi-gátra, kora tavaszi délutánon, mikor nem járnak sokan arrafele. Keress egy nyugodt, eldugott zugot, mondjuk a gát vége felé, túl a játszótéri zsivajon, egy épület mellett, ahol elég meredek a part ahhoz, hogy ne akarjon oda menni senki se. Aztán csak élvezd. 

Terítsd le a pléded, vedd le a cipőd és dőlj hátra.

Hunyd be a szemed. Hallgasd a kacsák szárnyalását, a szél zizegését a nyárfa ágai között. Hallod? Most ugrott egy halacska a vízben. Érzed, hogyan simogat a napsugár? Elmosolyodsz, mikor megérint, és eltűnik szád íve, mikor felhő takarja el. Érzed, milyen meleg, mikor újból előbukkan, s elneveted magad.

A következő csobbanásnál felnézel. Pontosabban le a vízre. Látod a fodrozódó hullámokat? Sosem akarnak elcsitulni, végtelenül futnak a koncentrikus körök. Hiába is követed a szemeiddel, hol érne véget, már követi is a következő sorozat, ami elvonja figyelmedet. Hát mégsem a szél miatt mozog a vízfelszín. Molnárkákra vadászó halak okozzák a gyengéd hullámvölgyeket.

Mélyeket lélegzel. Próbálod kizárni az összes zajt, és nem gondolni semmire. Nem megy. Folyton egy gondolat jár eszedben: "Ne gondolj semmire!"

Újra szemet hunysz. Magad felé is. Mert megpróbáltad. De mégis ki akarsz zárni mindent, ezért becsukod a szemed. Hallgasd! A szél... a szárnyalás... ne gondold végig, ne fogalmazd meg, mit hallasz, csak érezz. Figyelj. Újfent megsimogat a napsütés.

Elmosolyodsz ... már csak érzel....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.