Kristályokról beszélgettünk ma, drágakövekről. Azt hitted, félreértem a helyzetet, pedig nem.

Tudod, a tündérmesékről már rég tudom, hogy azok csupán mesék.

Kiscsillag egy piciny titkos része még hinni akar bennük, de már régóta nem álmodozik. (Pontosabban nagyon-nagyon sokáig nem álmodozott.) Sőt mi több, tereli a témát. Tereli saját maga elől is. 

Kiscsillag olyan típusú ember, akinek mindene a családja. Gyerekkorától kezdve. Az otthoni boldogság és kiegyensúlyozottság, a biztonságos családi tűzhely jelenti számára az életet. Nem vágyik sokra, nem akar és akart sosem ezen alapnál többet, de nem jött össze neki. Az álmai szertefoszlottak szülei első komolyabb veszekedésénél, majd a válásuk után végleg. Akkor még azt hitte, ha ő nem is kaphatja meg a biztonságot, még meg tudja teremteni azoknak, akiket szeret. Meg tudja teremteni tizenévesen is, kamaszfejjel, így hát felnőtt. 14 évesen.

Lemondott a fagyijáról, lemondott a szabadidejéről, félretette az álmait. Félretette saját magát. Nem számított többé, hogy neki mi a jó, ő mit "nyerhet". Azt akarta, hogy a számára elképzelhető legrosszabb helyzetből a legjobbat hozza ki. Megteremtse az illúzióját annak, ami nem vehette körül. Nemcsak magának, hanem a testvéreinek is. El akarta hitetni a környezetével, hogy így is minden jó és működőképes, hogy flottul mennek a dolgok. Nagyon sokáig ment is neki. Senki nem vette észre bánatát, senki nem tudta, hogy éjszakánként könnyekkel áztatja párnáját. Sírása hangjait plüssállatai ölelésébe fojtotta.

A könnyeivel együtt lassan elengedte gyermekkora habos-babos álmait a romantikus lánykérésről, fehér ruháról, gyűrűről, férjről, gyerkőcökről. Ha reménykedni támadt kedve, átment a legjobb gimis barátnőjéhez, alkalomadtán velük is vacsorázott, és kívülállóként szemlélte a majdnem tökéletes családmodellt.

Aztán hazament, és folytatta az életét, elfogadva, hogy a mesék nem a Kiscsillag-fajta emberek életében válnak valóra.



Teltek az évek, Littlestar a családjáért élt, naivan hitte minden bántásuk után is, hogy "nem tudják, mit cselekszenek". Mindig megbocsátott, mindig bepalizható volt. A végletekig bízott magában, bízott abban, hogy elég lesz ő, egyedül, hogy mindent jóvá tegyen. Mások hibáit is ő akarta kijavítani.



Aztán Kleinster felnőtt. Már nem bízott az álmokban sem. Belement egy hosszú-hosszú kapcsolatba, ami egészen jól indult, de nem számított semmi komolyabbra. Mélyen a szívében már a legelején tudta, hogy elterelésnek jó ez a társas-élet. A kezdet kezdetén már kikötötte, hogy csak akkor lesz anya, ha feleség is lesz, mert tudta, hogy a srác irtózik a férjségtől. Így védte, és igazolta is magát ez a buta lányka. Komolyan vehette a kapcsolatot, megélhette minden örömével és bánatával együtt, mégis tudta, hogy nem fog igazi mély fájdalmat okozni, amikor vége lesz, mert kettőjüknek sosem volt esélyük arra, hogy beteljesedjenek a kislány régi-régi álmai. Így a bolond lány újra könnyedén félretette a vágyakat. Nem számított gyűrűre, nem számított fehér ruhára, nem tervezett babákat sem, tisztában volt vele, hogy nem ebben a kapcsolatban lesz teljes az élete. De vitte, ameddig tudta, tanult ezer dolgot, és mikor már nem bírt többet elviselni, megfelelő módon lépett. Kudarc volt megélni a szakítást? Igen. Mindig kudarc, ha az ember nem tud maximálisan teljesíteni. Mégis szükséges volt. Nemcsak a lezárás, hanem az előtte lévő bő 4 év is.



Ezt követően a lány lassan magára talált. S nemsokára más is meglelte őt. Piciny csillagocska lett belőle. Egy olyan hölgy, aki néha már mer álmodni, bár szégyelli az álmait, mert az álmok elhozták a félelem és a veszthetőség ízét. Mert elkezdett reménykedni. Mert olyan emberrel hozta össze a sors, akit férjnek és apának képzel. És ez botorság. Botorság ennyi idő, ennyi találkozás után. Tündéri, naiv álmok. NAIV ÁLMOK, egy gyermek képzelgései. S én régóta felnőtt vagyok.

Nem gondolok bele, mi lenne, ha. Nem akarok belegondolni. Ha megtenném, túlságosan beleélném magam, és nem akarom összetörni gyermekkorom ezen maradékát.

Így inkább terelem a témát. Nem hagyom, hogy eszembe jusson a gyűrű szócska, vagy bármely más, ezzel kapcsolatos dolog.

Amikor eljön az ideje, lesz lánykérés, leszek feleség és leszek anya is. Ha nem ez van kijelölve utamként, akkor egyik sem teljesül, de elmondhatom, hogy nem törtek össze az álmaim. Mert ezen vágyakat egyszer régen már nagyon mélyre száműztem magamban, és az évek során rájöttem, hogy tudok is élni nélkülük. Megmaradnak majd kósza gondolatoknak, aztán lassan átalakulnak.



No, ezt nevezik pozitív gondolkodásnak. (S én a magam megnyugtatására egyre gyakrabban igyekszem élni vele.)



Az ember sokmindent túlél. Mindent csak a megfelelő nézőpontból kell figyelnie. Jelenleg élvezem az életem minden percét, még a bánatosakat is, mert tudom, hogy ott vagy valahol. Gondolok a tegnapra, a mára, de nem tervezek 2 hónapnál előbbre. Sőt, igazából a holnapnál előbbre sem. Beszélek a távolabbi jövőről, de a szívem mindig csak a holnapot akarja túlélni. Éppen elég egyetlen napon agyalni. S így minden további nap a meglepetés erejét hordozza.

Igyekszem kizárni a rossz dolgokat, néha sikertelenül. Nagyjából tervezek hosszabb távra, de nem fixálok le magamban semmit. Megtanultam, hogy minden változik, akár egyetlen pillanat alatt is.

Vannak elképzeléseim, konkrét terveim és halovány gondolataim, de többségében rugalmas vagyok. Rugalmas vagyok, hogy ne törjek, hanem hajoljak, ha nagyobb vész ér.



Egyszerű csillagocska vagyok, (remélem) sztárallűrök nélkül, aki beéri egy őszinte kézfogással és mosollyal.

Gondolj csak bele: nem is illene hozzám paparazzi-had, fényes és feltűnő ruhák, cipők, ékszerek, hisz ezeket nem is tudnám értékelni. Én csak egy füvesasszony vagyok (lennék), akinek éppoly gyönyörű a katángkóró, mint a rózsa vagy a tulipán.

(Jó, elismerem, bonyolult is vagyok, és kötekedő is, és aggódós, és gyerekes, és sírós, és pocsék a memóriám is, valamint abszolút rossz helyre teszem az évszámokat, a történelmi eseményeket, az angol, német és holland szavakat, de ezek valójában rossz tulajdonságok, nem pedig sztárallűrök. :) )

Ez a Kiscsillag a Hold figyelmétől ragyog, nem a Nap gazdag sugaraitól. Nem is tudná kezelni annak hatalmas fénylését, mert a hideg éjszakához szokott, a távolhoz, ahol egyedül van, ahol neki kell megoldania mindent.

A gyöngéd Hold meg tudja neki tanítani, hogy az egyedüllét nem magány, s előbb utóbb a Kiscsillag is elfogadja, hogy a rávetülő fény nem bánt, nem árt, csak melegít, szeret.

Arra kérlek csupán Hold-uraság, hogy lassan engedd rám a Nap sugarait, ne vakítson el e hirtelen jött fényesség.

Távoli Csillag vagyok, aki nem érdemel több figyelmet, mint akármelyik földi halandó.



Mielőtt elcsépeltnek hangzana, máshogy fejezem ki az érzéseim egy részét. Nem ír le mindent, ami bennem van, de ez a mondat tán elég átfogó (és szentimentális) képet mutat rólam:

Ik hou van jou.



A.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.