Alvásmentes övezet lettem. Pontosabban kevésalvós.

Ráfoghatnánk az egészet arra, hogy későn ettem és nehezet, de azt hiszem, egész mással függnek össze a dolgok.

Pocsék érzés, hogy nem tudlak megvédeni. Még álmomban sem. A saját családom és barátaim, ismerőseim előtt sem. 

Itthon sem tudom elűzni a munkahelyi gondjaid, és ettől haszontalannak érzem magam.

Tessék, rá is foghatjuk: megvan az eredmény: akut önbizalomhiányban szenvedek. 

Vagy csupán már elfogytak a szavak. Az elmúlt bő egy órában mást sem csináltam, csak járt az agyam. Ezer dolog is eszembe jutott. Kétségek, félelmek, az elmólt időszak rémálmaiból. Nem a félelmetes álmok miatt, hanem a nyomasztók miatt.

Amikbe ezer dolog blejátszik.

A saját félelmeim attól, hogy mi lesz, ha egyszer elmeséled nekik a múltadat.

Attól, hogy hogyan fog sikerülni a gyerkőcvállalás nekünk.

Attól, hogy Én meg fogok-e tudni küzdeni a Te démonjaiddal.

Hogy elég leszek-e valaha is ahhoz, hogy elfeledtessem a fájdalmaid.

Tudod, igazán keveset láttalak sírni. Titkos-titkolt könnycsepped csak akkor gördült végig arcodon, amikor a saját gyermekedről beszéltél. És van egy rossz hírem: Én sem tudok Neked olyan gyerkőcöt adni, aki genetikailag a Tiéd lenne. Erre még én is képtelen vagyok, bármennyire is szeretlek. És néha félek, hogy ez Neked nem igazán elég. A szívednek nem elég. És félek, hogy emiatt elveszíthetlek.

Az egészben ez a legrosszabb.

Nem a családom haragja vagy értetlensége, ha egyszer kiderülnek a dolgok, nem is az, hogy esetleg lurkó nélkül maradhatok, ha nem úgy jönnek össze a dolgaink, ahogy szeretnéd, hanem a legijesztőbb az, hogy elveszíthetlek.

Próbálok akkor sírni, amikor nem látod.

Melletted fekve, titokban, az éjjel közepén, vagy hajnalhasadtakor, miközben édesen szundikálsz a hálóban. Szerencsére ritkán fordulnak elő ilyen időszakok, de vannak. Sokszor nem tehetem fel a kérdéseimet, nem beszélhetem meg Veled a kételyeimet, gondolataimat. Mert sokat dolgoztál és fáradt vagy, és nem tehetem meg, hogy a nyűgösségedre rátegyek még egy adag gondolkodnivalót és problémát. Elég, ha azok a dolgok aggasztanak, amik benn történnek Veled, és az egyetlen dolog, amit Én adhatok, hogy biztonságot, nyugalmat, boldogságot teremtenek itthon Neked. Ezzel talán kikapcsolhatlak, kiegyensúlyozottabbá tehetlek. Márpedig ez nem megy úgy, ha még én is panaszkodom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.