S mielőtt félreérted, már meg is magyarázom.

Próbálom mosolygós szemmel nézni a világot, és a HIÁNY szó rossz szó. Épp ezért nem szeretnélek hiányolni. Így bármely percben, mikor eszembe jutsz - és hidd el, elég sok időt elfoglalnak e gondolatok a napjaimból - , inkább elképzelem, hogy ott vagy Velem, és máris csillogni kezd a szemem. Elkezdek álmodozni arról, mi lesz, amikor Melletted leszek, s Te mellettem leszel. Amikor jöttem haza a busszal (s "meglepő" módon egész végig Egy Bizonyos Úriember járt az elmémben), az ablakon kinézve követtem figyelemmel az utat. Ezzel párhuzamosan elképzeltem, hogy végigsétálunk a Duna-parton, vagy elmegyünk Aquincumba, átbiciklizünk a Margit-szigeten, elhajózom Veled Pünkösdfürdőig.

Mindezeket nem kötelező megvalósítanunk, csak dolgok, gondolatok, amik könnyebbé teszik távolléted. 

Mert így ITT VAGY MINDIG.

Aggódtál, hogy nem lesz mellettem senki, ha pl. beteg leszek odakinn. Nem lesz ott a tesóm, hogy besegítsen. Bele sem gondoltál, hogy ott leszel Te, s nekem ennyi épp elég. 

Óóó. Most, így leírva látom csak, milyen félelmetes gondolat lehet ez Neked. Hiszen ez hatalmas felelősség. Én pedig nem szeretnék teher lenni.

Igen, egy darabig Te leszel az egyetlen támaszom, aki fizikailag közel van hozzám, de bízz bennem, kérlek, annyira, hogy elhidd, ezt nem fogom kihasználni, s ez épp elég lesz nekem. Hidd el, igyekszem a lehető legkevesebbet nyafogni, sokszor észre sem fogod venni, ha valami bánt engem. Nem azért, mert nem leszek őszinte, egyszerűen csak megtanultam, hogyan palástoljam a saját gondjaim, és sokszor még magam  is legyintek rájuk, nem veszem komolyan őket. Már ami a fizikális tüneteket illeti. Azt hiszem, a lelkieket úgysem fogom tudni elrejteni előled, ahhoz már túlságosan jól ismersz, és különben is: igen empatikus vagy. (Meg hát persze kevés dolog van, amit nem szeretnék elmondani Neked.) :) (De azért vannak még titkaim, amiket sokára, vagy egyáltalán nem fogsz megtudni rólam.) :)

Sokféle technikát tanultam az elmúlt 28 évben, amik erősnek mutatnak, vagy amiktől erősnek érzem magam. 

Szinte biztosra veheted, hogy lesznek gyenge pillanataim. Lesz, amikor jobban fog hiányozni a családom, vagy a régi életem, de ilyenkor épp elég lesz, hogy hazaérkeztedkor Hozzád bújhatok. Emlékszel? Épp a saját öleléseimtől, csókjaimtól, bújásaimatól, illetve ezek mennyiségétől féltettelek, féltelek Téged leginkább. Pontosan azért, mert én ebből töltekezem. Más talán vásárolni jár. Régen én az evésbe öltem bánom. Mostanra ezen vágy minimalizálódott, így maradt (lett helyette?) a testi kontaktus. Még nem vagyok (valószínűleg nem is leszek - bár ki tudja...) olyan szinten, mint Marcs, hogy gyakran hívnia kelljen Bencét, s csak a jelenlétében érzi jól magát.

Én egyelőre be tudom érni azzal, hogy magam elé képzelem mosolygós arcod, csillogó szemed, lelkes beszéded. Érintésed emlékét. S ennyi épp elég.

Hidd el: ÉRTÉKES EMBER VAGY! És ez a szó még meg sem közelíti azt, amit Nekem jelentesz. Szép, és humoros, és intelligens, és még rengeteget sorolhatnám az unalomig ismert dicshimnuszokat, de nem teszem.

Helyette egyetlen mondattal zárok, s remélem, hogy ezt elhiszed, és épp eleget mond: Kincs, TE vagy a szívem közepe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.