Újfent hullámzóak a kedélyek itthon, felém, az érzelmeket - pontosabban bizonytalanságokat illetően. Nemrég még bőszen állítottam: Nem tartok semmitől, boldogan megyek ki, s remélem a legjobbakat a kinntartózkodáskor. A tagmondat-sorozat második és harmadik felével nincs is gond, az első része lopakodott vissza életembe.

Mostanság meg-megcsapnak a friss félelmek. Amik leginkább abból adódnak, hogy megint nem bízom magamban. Hozzád képest unalmas vagyok, és ez nap-nap után kiderül. Mi van, ha nem fogsz tudni beszélgetni Velem, amikor nem csak 1-2 órát töltünk együtt? Ó, igen, lehet rajtam nevetni, és biztos mondok néha aranyos dolgokat, de elég lesz-e ez hosszabb távon is? Igen, én vagyok bolond, hogy ilyeneken gondolkodom. Bíznom kell abban, hogy mindketten a lehető legtöbb dolgot meg fogjuk tenni egymás boldogságáért. És ezek után el kell hinnem, hogy mi vagyunk egymás számára a megfelelőek. Ha pedig mégsem, akkor el kell fogadnom a dolgot, hiszen szeretlek, és azt szeretném, hogy Te boldog légy. Ha velem nem megy, majd valaki mással. És tudom, hogy ha így döntesz, azt is túl fogom élni, mert az emberek ritkán halnak bele abba, ha véget ér egy kapcsolatuk.

Sosem költöztem még így, félig a saját életemmel máshova. Eddig mindig csak lakó voltam valahol, ahol elkezdtem felépíteni a saját világom. Aztán ezek a dolgok valahogy megszakadtak. Zsoltnál is kettőnkben gondolkodtam, ám előbb-utóbb a "Mi"-ből "Én" lettem. Meg maradt "Ő". És ezt Veled nem szeretném eljátszani.

Szeretem ennek az Endre-Adri "Mi"-nek a gondolatát, az érzését, sokkal jobban, mint azt bárkinek is be merném vallani. Még tán Neked sem kellene róla tudnod. Annyira természetesen vagy jelen az életemben, a mindennapjaimban, mint nagyon kevesek. És borzasztóan fájna elveszíteni Téged.

Hülye félelmek a kiszámíthatatlan jövőtöl. Ami pont attól lesz kiszámíthatóbb, ha most Hozzád költözöm. Lakva ismerszik meg az ember, jól tudom, de bizonytalanságomban megint túlságosan fel akarok készülni valamire, ahelyett, hogy hagynám a sors kerekeit a maga útján haladni.

Majd elmúlik. Túlleszek ezen a hullámvölgyön hamarost. (Biztos a bioritmuson van a béka feneke alatt, meg a napkitörés is számít, meg az ősz, a közelgő tél, tavasz valamint nyár, és a bogarak is jobbról balra repültek... Mire is fogjam e negatívizmust? :D ) 

...

Egy rész nehezén már túllendültem. A tegnap este íródott mondatok ma este kiegészültek. Finomodtak talán, mert újra kiegyensúlyozottabb vagyok. Mert hiszem, hogy jó időben vagyok jó helyen, és jó emberekkel, emberrel hoz össze a sors, épp azzal, akivel együtt kell lennem. S tudom, nem szabad félnem, csak élveznem azt a rengeteg jóságot, amit elém tett az élet Személyedben. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.