Az apák nehéz természetűek tudnak lenni. Egyrészt a legjobbat szeretnék a gyereküknek, másrészt az első gyerkőcbe különösen sokat látnak bele, sokat várnak tőlük. Én már csak tudom, nálam ugyanez a helyzet. A kritika megvan a mai napig, és még csak alkohol sem kell hozzá. Bár tény, hogy sokat erősödtem az évek alatt, és ma már könnyebb elfogadnom olyannak őt, amilyen. Ennek ellenére még mindig nagyon tudnak fájni a szavai. Bármennyire is tudom a felnőtt eszemmel, hogy nem a bántás a célja, és ő nem fog változni, fáj, amit vagy ahogyan mondja.

Valahol mindig neki akartam megfelelni, az számított igazán, amit ő csinált. Amikor váltak, szóba került az is, hogy én apuval költözöm, annyira ragaszkodtam hozzá. Aztán mégsem mentem, talán jobb is volt így. 

Gyerekkorom legszebb emléke Vele kapcsolatban? Csak egyet szabad választanom? Talán a bohóckodós gitározásai. Nagyon gyerekes tudott lenni, a mai napig megvan ez az oldala, de közben egy nagyon szeszélyes személy is. Hamar megsértődik kiszámíthatatlan apróságokon, és akkor nem tudod semmivel kiengesztelni. Ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, tombolni is képes. Ha azt feltételezi valakiről, hogy tudnia kellene a választ a kérdésére, (mert már egyszer elmondta neki), akkor nem mond semmit, csak megsértődik. Közben pedig képes lehozni a csillagokat az égről bárkinek, akinek ez fontos, mindig mindenben számíthatsz rá, és ha adott egy feladat, nem ismer lehetetlent. Rettentő makacs, annak minden pozitívumával és negatívumával. Igazi kos. Nem is tudom, hogy jöhettek össze anyuval. Jó-jó, tudom, gyerekszerelem volt az övék, és ha nem jöttem volna én a képbe, hamar vége is lett volna, de nyilván ebbe a környezetbe kellett születnem. Rengeteg ideig vádoltam magam helyettük, miattuk is.

De ez egy másik történet. Emlékezzünk inkább Vukra, és arra, hogyan kapta el Tást, és szabadította ki később élete párját. :)

Vuk a kisróka


Volt szó itt az új Vuk animációról valamelyik blogban, és erről eszembe jutott egy csomó minden gyerekkoromból. Például apám, aki információim szeint nem olvassa a blogot, de lehet, hogy igen. Mindegy amit leírok az teljesen így gondolom, és igaz. Szóval édesapám. Nem volt mintaapa, sokkal több kritika jött tőle mint jó szó. Oké szinte csak kritika jött tőle, mindenről mindig, legalábbis velem kapcsolatban. Az hogy hogy futok, hogy nem sportolok eleget (én úszni jártam, soha nem szerettem a csoportos sportokat, így a kosarazás is nagyon hamar abbamaradt, ő meg nagy focista volt fiatalkorában), hogy nem tanulok jól, aztán amikor már jól tanultam akkor nem jobban... neki egyszerűen képtelenség megfelelni.

Azért vannak olyan pillantok a gyerekkoromban amikre érdemes emlékezni és vele kapcsolatosak. Ilyen például amikor Vukosat játszottunk. Megint csak nagyon kicsi lehettem, mert a régi lakásban volt, olyan öt éves körül vagy hat, és apa lett Karak, és voltam Vuk a hugom meg Vukrozi. Nem tudom hogy a Vukrozi honnan jött, mert a regényben nincs ilyen az tuti, de emlékszek, hogy rókavárat is építettünk párnákból, meg takarókból, és sálak voltak a farkaink, amiket a nadrágba tűrtünk. Mi voltunk a három róka. Ez nagyon megmaradt bennem. Kár hogy ezekből volt kevesebb és az alkoholból több.

Azért jó ember ő, csak van benne valami kényszer hogy bántson, kritizáljon. Ettől szenved ő is, mert mindenkit megsért maga körül, de ilyen a természete. Mint a skorpiónak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.