Némileg összekaptunk ma (tegnap, vagy a minap, attól függ, mikor olvasod majd a bejegyzésem). Szememre vetetted, hogy túlzásokba esem, ami részben igaz, de olyan túlzó kifejezéseket használok, amiből tudható, hogy nem gondolom valósnak ezt a direkt túlzást. Említettem, hogy 186 dolgot szervezel a hétvégére, pedig "csupán" 4 féle programot említettél. Mégis megsértődtél a túlzásom miatt. Jó, lehet, hogy nem sértődtél, ám felkaptad a vizet. Miért?

A túlzásaim oka? Leginkább az, hogy pocsék memóriám titkolása végett így védekezem. Ritkán emlékszem konkrét adatokra (már a gimiben sem mentek a nagyobb mennyiségű évszám-megjegyzések), és ez igen kellemetlen tud lenni. Még melletted is, aki tökélyre fejlesztette az adatok megjegyzését. Sőt, így még nagyobb a saját kontrasztom. Egyszerűen cikinek érzem saját butaságom. Pedig nem is szólsz miatta. Ilyenkor próbálom "elviccelni" a dolgot ilyen szándékos túlmondásokkal. Ám látom, ez Téged zavar, így igyekszem ezen hibámat félretenni.

A másik konfliktuspont egy visszautalás volt a 2 hónappal ezelőtt történtekre. Honnan jött az utalás a barátok végiglátogatására? Miért jutott épp ez a mondat az eszembe? Nem tudom. Csapongani szoktak a gondolataim, néha olyan helyeken járnak egy-egy beszélgetés közben, ami másnak nemigen jutnak eszébe. Ebben az esetben épp egy 2 hónapos megjegyzés jutott eszembe, s újfent megmérgelődtél. Pedig  hasonló esetet hallgattam végig már Tőled. Beszélgetünk valamiről (pl. Szegeden is, Böbéékkel a sörözőben, éjszakai fürdés előtt), s hirtelen egész más témába csaptál bele. Akkor ezt szóvá is tettük, meg is beszéltük. Most hasonlót cselekedtem én is, s nem tudom, ez miért volt rossz.

Azért, mert a barátaidat említettem? Mert azt hiszed, hiányolom őket? Mert úgy véled, nem akarok kettesben lenni Veled?

Ha tudnád......

Minden vágyam Veled lenni, miközben rettentően félek, hogy ha igazán megismersz, elveszítelek.

Hogyan írjam le, hogy milyen vagyok? Hogyan írjam le, miért nem bízom magamban?

Olyan dolgokat teszel le elém csupán azzal, hogy vagy, amiről csak álmodtam, álmodni mertem egyszer régen. Itt vagy előttem tökéletesen a sebeiddel, a testeddel, a lelkeddel, és nem értem, miért én vagyok A Herceg választottja. Igen, elmondtad, leírtad. Ám én nem a Te szemeddel látom magam. Az én szemüvegem talán erősen torzít, ám félek, a tiéd túlságosan szépít.

No de most meg is állok. Nagy levegő. Bízom Benned és az ítéleteidben. Ha nem így lenne, nem mennék ki Hozzád. Szólni fogsz, ha sok vagyok, szólni akkor is, ha butaságokat beszélek. Őszinte leszel éppúgy, mint eddig is, így tudni fogom, ha bármi változik.

...

Egyszer majd elhiszem....

"Szeretetet lehet adni és lehet kapni, csak egyet nem lehet, szeretetet zsarolni. S ezt sokszor nem tudják azok, akik szeretetre éhesek. Vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legszerencsésebb és legtökéletesebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot, hogy könyörgéssel, támadással, váddal, vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni, de a szeretet szuverén." 
(Márai Sándor: Füveskönyv)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.