Úgy döntöttem, külön bejegyzést nyitok neki a reakciós blog helyett.

Fura kettőség van bennem vele kapcsolatban. 

Egyrészt tudom a szerepét az életedben, amit nem tudok külön kezelni Tőled (a régi énedtől), másrészt azt is tudom, hogy nem ismétlődhet a dolog, mégis itt a féltékenység bennem. Talán azért, mert 5 olyan évet tölthetett Veled, amit én nem, amikor a legnehezebb volt Neked, amikor rengeteg változáson mentél keresztül lelkileg, és fáj, hogy ebből én kimaradtam, nem lehettem ott, és nem is sokat tudok róla. 

Igen, rengeteget meséltél Nekem. Sokkal többet, mint az emberek többségének, mégis tudom, hogy vannak még titkaid. Félek rájuk kérdezni, s nem azért, mert nem vagyok rájuk kíváncsi, hanem azért, mert tudom, hogy Neked ezzel fájdalmat, bánatot okozok. Tudom, a rossz emlékek bántók, de Hozzád bújva szeretnék erőt adni, hogy a szomorúságot letörölhessem az arcodról.

Bevallhatom: kissé tartok Istvántól. Mindent tud Rólad, amit én nem, és közel ugyanúgy szeret, mint Én. Jobban ismer, mint én valaha is foglak.

Oké, oké, más szempontok vannak most, de akkor is. A férfibarátságok végtelenek, és ha ilyen kríziseket is túlélt...

Ő az egyik legjobb barátod (ha nem a legjobb), és eszem ágában sincs közétek állni, vagy eltávolítani tőle. Egyszerűen csak próbálom meghatározni, hogy hol tudok magamnak ésszerű határt húzni. Próbállak újra szétválasztani a múltadtól, miközben meg szeretném ismerni azt is. Nem tudom, mi a megoldás. Talán most kicsit leállok a blogolvasással, csak új bejegyzést várok, hátha azt is írsz majd valamikor.

Igen, ez lesz a legésszerűbb. Akkor folytatni a reakciókat, amikor Veled, Melletted vagyok, hogy gyorsan elűzd az árnyaimat. Mert olyan kérdések merülnek fel, amikre egy hosszú nap után, ennyi munka és felelősség után már nehéz válaszolni. Hiszen az a célom, hogy a dolgos hétköznapok estéit vidámmá, felszabadulttá tegyem számodra, ne pedig borús gondolatokkal, kérdésekkel árasszalak el. Ennek egyetlen lehetősége tán, hogy akkor kérdezek, mikor Veled vagyok, és kipihent vagy. 

Mindenesetre köszönettel is tartozom neki, mert most már a szívemmel is tudom, milyen érzés az, amit én okoztam Neked azzal, hogy Robival is beszélgettem, találkoztam. Legalábbis gondolom, hogy ilyen pocsék érzés lehetett Neked. 

Szeretlek, ezen semmi nem változtat. A zöld szemű szörny árnyékát pedig messze űzöm, hisz az ég azért teremtette a csillagokat, hogy Hold ne legyen egyedül a sötét éjszakában. (Ter 1,16 - Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is)

(Bocs, a bibliai idézetért, még hétközben olvastam az egyik ovis továbbképzés kapcsán, s rögvest Te jutottál eszembe. Minden pillanatomba befurakszol, Kedves.)

"Vannak az életben pillanatok, amikor egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Vállalnod kell a felelősséget, egyedül, a magad erejéből. (Wass Albert)" - Ezt csinálom most. Helyre teszek magamban dolgokat. Nem tudsz segíteni, és azt sem tudom, egyáltalán jó dolog volt-e leírni Neked ezt. Félek, megint borongatom szíved. Ám őszinte szeretnék lenni, a továbbiakban is. Jogod van tudni, ennyi az egész. Így van esélyem arra, hogy megismerj.

A.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.